Tavaszi szépségtippek
Itt a tavasz, elő hát a lenge ruhákkal, és frissítsük fel a szépségápolási készletünket is! Ehhez adunk most pár jó tanácsot.
Kezdjük a megfelelő alapokkal…
Egy smink akkor lesz igazán szép és mutatós, ha előtte kellőképpen előkészítjük bőrünket. Az új Magix 2 az 1-ben krémes sminkalap gyönyörűen előkészíti a bőrt a sminkelésre, mattít, simít és egyenletesebbé teszi a bőrtónust. Univerzális árnyalatának köszönhetően minden bőrtónushoz passzol. Használjuk sminkalapként alapozó alá, vagy praktikus kompakt kiszerelésének köszönhetően frissítsük fel és korrigáljuk sminkünket könnyen akár napközben. Korrektorként használva vigyük fel ujjaink segítségével a javítandó területre és finoman egyengessük el.
A pasztell továbbra is hódít!
A pasztelles árnyalatokból sosem elég ilyenkor tavasszal, hiszen üde színfoltjai a hétköznapoknak. Választhatunk a rózsaszínes, narancsos színeket, vagy akár a lilás, zöldes árnyalatokat is. A kontrasztos hatás elérése érdekében vigyük fel a belső szemzugba a halványabb, míg a külsőbe az intenzívebb, élénkebb színeket. Ebben a megszokott módon, a palettán lévő számozások is segítenek.
Profi manikűr öt lépésben
Először csiszoljuk formára körmeinket, majd a simító fejjel menjünk végig a körmök szélén, hogy lezárjuk a körmök végén a reszelés után nyitva maradt, apró barázdákat. Harmadik lépésként, amennyiben szükséges, a forma tökéletesítéséért használjuk a precíziós formázót. Végül, a simító fejjel egyenlítsük ki a köröm felületét, majd a polírozó fej segítségével fényesítsük ki körmeinket. Amennyiben azt szeretnénk, hogy a körömlakk minél hosszabb ideig maradjon fent körmeinket, akkor érdemes ezt az öt egyszerű lépést minden manikűrözés alkalmával megcsinálni. Hiszen, ha a körmünk egyenletes és sima felületű, akkor a körömlakk is tartósabb lesz rajta.
Parfüm, a szerelem nevében
A Today Tomorrow Always In Love parfüm úgy bontakozik ki, akár a szerelem. Szépen lassan, először a vízililiom kifinomult jegyei bontogatják szárnyaikat és változnak fokozatosan édessé, majd a rózsaszín bazsarózsa üdesége árad szét és ejti rabul érzékeinket, végül pedig az érzéki pézsma és a fás akkordokban teljesedik ki az illat. A Be Daring parfüm a merész, vagány és bevállalós lányok és nők illata, melyben a bergamott, a magnólia és a pézsma alkot vibráló kompozíciót.