Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

A történelem rettegett nőalakjai

Számos olyan nő volt a történelemben, akik vívták ki, hogy a társadalmi ranglétra legmagasabb fokára állhattak. Alakjuk híres és hírhedt volt, senki nem mert ellenük szegülni.

Kleopátra i.e. 69 – 12

 

Nem volt könnyű az időszámításunk előtti Egyiptomban nőként érvényesülni. Hiába volt Kleopátra apja, XII. Ptolemaiosz legidősebb gyermeke, hozzá kellett mennie öccséhez, ha a hatalom közelében akart maradni, de még így is rivalizálnia kellett testvérével. Kezdetben az öccse, XIII. Ptolemaiosz mellé állt a szerencse, és sikerült elkergetnie nővérét az országból. Ám a fáraó ügyetlenül politizált, és amikor kivégzett egy Egyiptomba menekülő római hadvezért, Caesar éktelenül megharagudott rá. Az akkor még csak hadvezér Caesar visszahívta Kleopátrát az egyiptomi trónra. Igaz, csak másik öccsével, XIV. Ptolemaiosz közösen irányíthatta országát.

Kleopátrának, női fortélyait bevetve sikerült elcsábítani Caesart, sőt, egy gyerek is született a románcból. Miután Caesart meggyilkolták politikai ellenfelei, hamarosan két hadvezér, Antonius és Octavianus kezébe került a Római Birodalom irányítása.

Az Egyiptomban tartózkodó Antoniust ugyanolyan játszi könnyedséggel sikerült Kleopátrának elcsábítania, mint Caesart. Szerelmükből három gyermek is született.  Antonius mindenben a fáraónő utasításait követte, akinek az volt a célja, hogy szerelme újabb és újabb területeket hódítson meg, hogy egy hatalmas birodalmat hagyhassanak gyermekeikre.

A Rómában tartózkodó Octavianus nem nézte jó szemmel Antonius katonai sikereit, ezért támadást indított ellene. Az ütközetben Antonius maradt alul.

Kleopátra tudta, hogy Antonius veresége az ő bukását is jelenti. Mivel nem akart megalázkodni Octavianus előtt, inkább önkezével vetett véget az életének. Csak így maradhatott fent az emlékezetben erőskezű uralkodónőként.

Boudica 33-61

Már jóval Hódító Vilmos megérkezése (1066) előtt sem volt eseménytelen Anglia szigetének történelme. A Római Birodalom idején elsőként Caesarnak sikerült uralma alá vonni a földterületet. Ekkor  több kelta törzs is uralkodott egyszerre a szigeten. Az icenus törzs királya, Prasutagus, felkelést szított a rómaiak ellen, akik fosztogatták őket. Az uralkodót megölték a római katonák, és még szorosabb függésbe akarták kényszeríteni a szigetlakókat.

Az elhunyt király felesége, Boudica azonban nem hagyta magát, és folytatta a háborút a rómaiak ellen. Tette mindezt azután, hogy két lányát, és őt magát is megerőszakolták a római katonák. Boudica jelentős sikereket ért el, több győztes csatát is vívott. Az egyik legnagyobb diadalát Londiniumban, a mai London területén aratta. A nő nemcsak politikai vezető volt, de igazi stratéga is, aki minden csatában személyesen vett részt.

A biztató kezdet után hamar fordult a kocka, és a római hadsereg véreskezűen leverte a lázadást. Buodica az öngyilkosságba menekült a megaláztatás elől.

A harcos amazon alakja sokáig feledésbe merült, majd Viktória királynő elevenítette fel, bebizonyítván, hogy nem ő az első nő a sziget történelmében, aki remekül értett az uralkodáshoz.

Medici Katalin 1519-1589

Apácának készült, de nagybátyja, VII. Kelemen pápa gondoskodott arról, hogy ennél izgalmasabb élete legyen. A férfi kiharcolna, hogy II. Henrik francia király felesége legyen.

Katalin nem élvezte túlságosan a házasságot, ahogy a férje sem, akinek szeretőjéről egész Franciaország tudott. Sőt, Dianát, a király kedvenc „szolgálólányát” nagyobb megbecsülés övezte, mint magát a királynét. Rengeteg megaláztatást kellett megélnie Katalinnak, ráadásul 10 éven keresztül utódot sem tudott adni a királynak. A meddő évek után végül mégis meglett a trónörökös, sőt, három fia is fejére rakhatta a francia koronát.

Medici Katalin híres volt műveltségéről. Támogatta a művészeket és a reneszánsz kultúra virágzását.

A történelembe mégis a Szent Bertalan-éji mészárlás kapcsán maradt fenn a neve. A francia államvallás ekkor a katolikus hit volt. Egyre többen tértek át azonban a protestáns hitre. A reformált vallásúak ugyanolyan jogokat akartak kivívni maguknak, mint a katolikusok. A két felekezet közötti ellentétből véres háborúk lettek, melyekben Medici Katalin is részt vett. Szent Bertalan éjszakáján rengeteg protestáns hívőt öletett meg.

 

Hasonló cikkek

Hírlevél