Download Design Baby – Töltsd le a babaszobád!
Fiatal, kisgyerekes apukák, anyukák figyelem! Van egy jó hírem, a tavalyi OtthonDesign kiállításon nagy sikerrel debütált Download Design projekt 2016- ban is folytatódik, amiről azt kell tudnotok, hogy az ország első open design szemléletű bútor kezdeményezése, honlapjáról eddig majdnem 1000-szer töltötték le 13 különféle bútor ingyenes terveit.
A Moholy Nagy Művészeti Egyetem (MOME) formatervező hallgatói által létrehozott projekt sokak számára hozza testközelbe a designbútorokat. Míg 2015-ben az első önálló otthon berendezése, úgy idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének fókuszába.
2016-ban újabb 11 darab bútort terveztek a 0 – 3 éves korosztály babaszobájának berendezéséhez. A többféle funkciót is ötvöző tárgyak között bölcső, kiságy, etetőszék, kisautó, gyerekjáték, sőt mászóka is található. A nagy összefogással megvalósuló Download Design projekttel mindenki nyer. A fiatal családok ingyen jutnak kiváló bútortervekhez, melyeket reális áron, átlagos körülmények között is elkészítethetnek, vagy a bátrabbak – saját kezűleg is – kivitelezhetnek. Az már csak a hab a tortán, hogy 2016-ban 50 ezer forintban maximálták ezeknek a bútoroknak az alapanyagköltségét, ám a valósságban gyakran még a 15 ezer forintot sem érik el, ráadásul ezeket a darabokat nem drágítja a csomagolás, a marketing, a szállítás költsége, valamint a kereskedők haszonkulcsa sem.
További részletekért kattints ide.
Szöveg: Borsos Klára
Fotó: Fövényi Sándor