Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

I. Nemzetközi Kromoszóma Karnevál

A Down Egyesület a Down-szindróma világnapja alkalmából idén először rendezi meg március 19-én a Kromoszóma Karnevált, aminek a helyszíne a budapesti Akvárium Klub lesz. A jótékonysági sétával és ingyenes koncertekkel egybekötött nagyszabású rendezvény az International Visegrád Fund támogatásával jött létre és mindenkit szeretettel várnak.

 

A Down Egyesület idén nyolcadik alkalommal rendez a világnap alkalmából széleskörű magyarországi megmozdulást. Az idei rendezvény az eddigieknél is szélesebb körhöz próbálja eljuttatni az elfogadás fontosságának az üzenetét, ezért kezdődik a program egy sétával, amit a Magyar Honvédség Budapesti Helyőrségi Zenekara és a Gyáli Mazsorett csoport fog kísérni.

A séta után a programok az Akvárium Klubban fognak folytatódni, ahol többek között fellép az Intim Torna Illegál, a Ladánybene 27 és a Nemadomfel együttes is.

A rendezvény állandó műsorvezetője Novák György, Down-szindrómás fiatal, aki ezúttal maga választotta ki társműsorvezetőnek barátját, Stohl Andrást.

 

Program:

10.00: Találkozó az Akvárium Klubban

10.30 – 11.10: Jótékonysági séta

11.10 – 14.30: Programok az Akvárium Klubban

műsorvezetők: Novák Györ, Stohl András

koncertek: Intim Torna Illegál, Ladánybene 27, Nemadomfel együttes

Gyerekfoglalkozások a Csodavár szervezésében, Kromoszóma színkavalkád sportvetélkedők ismert sportolókkal a Down Háló szervezésében, Jótékonysági piactér

14.00 – 14.30: Programzárás

Hasonló cikkek

Hírlevél

Related Articles