Így ért véget hazánk ikonikus sorozata
Együtt búcsúztatták a színészek és a stábtagok Magyarország meghatározó sorozatát, a 23 év után véget érő Barátok közt-öt. Az utolsó epizód közös megtekintése után senki nem fogta vissza az érzéseit.
Bár az alkotók mintegy fél éve tudták, mégsem lehetett igazán elképzelni, hogy milyen lesz, amikor utoljára csendül fel a népszerű főcímdal: „Új élet vár…”
Az utolsó pillanatig képernyőn lévő, valamint a régen látott Barátok közt szereplők és stábtagok különös izgalommal léptek be a zárópartinak helyet adó, a sorozat stúdiójának kertjébe. A legtöbben már érkezéskor nosztalgiázni kezdtek, hiszen megannyi fotó segítségével idézhették fel az elmúlt 23 év legemlékezetesebb pillanatait.
A közösen megtekintett utolsó epizód mindenkit megindított. Az alkotók mindent megtettek azért, hogy az izgalmas fordulatok mellett az emberi kapcsolatok fontosságára is felhívják a figyelmet.
A karakterek sorsa megnyugtató vagy épp megdöbbentő véget ért. Gizi és Laci külön utakon, külföldön próbál szerencsét, ahogy az újra egymásra találó fiatal pár, Luca és Bandi is.
Vili bácsiék átveszik a kisbolt üzemeltetését, Szonjáék pedig boldogan várják saját és örökbefogadott gyermekük érkezését. Bartha Zsolt és Aliz képtelen egymás nélkül élni, így együtt menekülnek a Zsoltot üldöző maffiózó elől. Gigi és Olivér boldogsága határtalan, mert miután megvették a Rózsa Kávéházat, az esküvőjüket is meg tudták tartani, Balogh Nóra kezét pedig megkérte Levente. Mindezek tetejére a koronát Berényi Miklós tette fel, aki mintegy két év után felébredt a kómából.
https://rtl.hu/rtlklub/baratok/ezek-voltak-a-baratok-kozt-utolso-jelenetei
Az RTL Klub méltóképpen búcsúztatta a médiatörténeti legendává vált, majd’ 23 évet és 10.456 epizódot megért sorozatot. Köszönetkampány keretében Budapesten, a 4-6-os villamos vonalán plakátokon köszöntek vissza az elmúlt közel negyed évszázad emlékei. Emellett a csatorna jótékonysági aukciót indított a Vatera.hu-n, melynek során július 01-18. között a Barátok közt ikonikus jelmezeit, kellékeit, díszletelemeit lehetett megvásárolni, támogatva ezzel az SOS Gyermekfalvakat.
Tragikus fordulattal is zárulhatott volna a Barátok közt
A Barátok közt történetének befejezése egyszerre volt izgalmas, fordulatos és megnyugtató. Az alkotók azonban többféle lezárást is készítettek Gigiék, Szonjáék és Berényi Miklós sorsáról. Most kiderült, miként alakulhatott volna!
Hónapokkal a Barátok közt befejezése előtt kiderült, hogy a nagy amerikai produkciókhoz hasonlóan az alkotók többféle verzióban is elkészítik a történetek végét. A producer csak az utolsó pillanatban, a vágószobában döntött arról, hogy egyes karakterek sorsa miként ér véget.
Gigi és Olivér – Ahogyan a nézők láthatták
A Várhegyi család boldogabb nem is lehetett volna, hiszen Gigi és Olivér nemrégiben megvásárolta a Rózsa Kávéházat, ám emiatt az esküvőjüket elhalasztották. Olivér kislánya, Panni azonban a Mátyás király tér lakói segítségével meglepetés esküvőt szervezett, ami mesésen alakult.
Gigi és Olivér – Ahogyan alakulhatott volna
Az esküvő után, miközben Gigi és Olivér lubickol a felhőtlen boldogságban, megjelenik valaki, akiről azt gondolták, hogy már nem is él, ám feltűnése gyökeresen megváltoztatja mindannyiuk életét, sőt lehet, hogy a frissen kötött házasságot is érvényteleníti…
https://rtl.hu/rtlklub/baratok/exkluziv-igy-is-vegzodhetett-volna-gigi-es-oliver-nagy-napja
Szonja és Vince – Ahogyan a nézők láthatták
Szonja és Vince jó ideje küzdött azért, hogy gyermekük legyen, ám számos megpróbáltatás után nem is egy, hanem két babájuk lesz, szinte egyszerre. Ugyanis várandós barátnőjük, Maja képtelen elfogadni gyermekét, ezért Vincéék örökbe fogadhatják. Közben kiderül, hogy bár, Szonja abbahagyta a hormonkezelést, a lombikprogram mégis sikeres volt, így saját gyermekük is születhet.
Szonja és Vince – Ahogyan alakulhatott volna
Vince lelkesen újságolja a rosszulléttel küzdő Szonjával, hogy bár lemondtak a saját utódról, mégis szülők lesznek, hiszen Maja úgy döntött: örökbe fogadhatják az ő születendő gyermekét. Szonja örömmel fogadja a hírt, de tragikus fordulat következik be…
Berényi Miklós karakteréhez kapcsolódóan is született alternatív befejezés, amit a Fókuszban láthattak a nézők!