Légy részese a Years & Years londoni koncertjének
A Samsung és a négyszeres BRIT Awards jelöléssel büszkélkedő Years & Years együttes közösen egy igazán rendhagyó koncerttel lepi meg a rajongókat. A vállalat egy élő, interaktív 360 fokos bemutató keretében enged bepillantást a zenerajongók számára az együttes várva várt, 21 állomásból álló koncertturnéjába.
A koncert virtuális valóságba való átültetésében többek között Sam Wrench rendező is közreműködött, aki korábban olyan neves zenei formációkkal dolgozott együtt, mint a Blur, George Michael és Mary J. Blige. A speciális bemutató előadás során a rajongók személyre szabott zenei élményt élhetnek át azzal, hogy a Gear VR készülékükön szabadon váltogathatnak a koncertet élőben közvetítő három különböző kameranézet között. Így a közönség eddig soha nem tapasztalt módon merülhet el a zenekar előadásában, hiszen a 360 fokos színpadon zajló eseményeket akár az első sorból, a színpadról a banda mellől vagy felülnézetből is nézhetik.
A közelgő koncert kapcsán a Years & Years elmondta: „Imádunk a legújabb technológiákkal dolgozni és olyan utakat felfedezni, amelyekkel új élményeket nyújthatunk rajongóink számára. A Samsunggal szorosan együttműködve a virtuális valóság nyújtotta élmények új dimenzióját fedezhettük fel, és valami igazán különlegeset hozhattunk létre. Számunkra nem csak az a fontos, hogy a saját zenei hangzásunk határait feszegessük, de az is, hogy ezt a rajongóink is átélhessék velünk együtt – reméljük, mindenki, aki bekapcsolódik a koncertbe, élvezi majd.”
A Universal Music Group támogatásával a Samsung és a Years & Years zenekar között létrejött kreatív együttműködés tökéletes lehetőség a virtuális valóságban rejlő potenciált bemutatására, mind az élő előadás művészetének átformálása, mind az újfajta nézői élmény terén. A Galaxy S7-tel és S7 edge-dzsel felszerelt Gear VR-ok az úttörő virtuális valóság élményét használva újradefiniálja a zenészek és a közönség lehetőségeit.
A Years & Years a kezdetektől kísérletezik és igyekszik kitolni a zenei határokat. Legújabb, tavaly nyáron megjelent kislemezük, a Shine az első interaktív reklámszünet részeként debütált, amelyet a nézők a Twitteren keresztül irányíthattak és alakíthattak.
Jack Melhuish, a Polydor Records marketing igazgatója hozzátette: „Ez az együttműködés egy újabb izgalmas lépés a jövő élő fellépései felé. A Samsung nyújtotta kiváló technológiával, egy innovatív rendezővel és együttessel közösen képesek voltunk egy szokványos virtuális valóság stream-et egy igazán egyedülálló nézői élménnyé varázsolni az európai zenerajongók számára. A Years & Years egy különleges zenekar, a Samsunggal való összefogás pedig lehetővé tette, hogy az európai turné felejthetetlen élménnyel induljon.”
Az exkluzív Years &Years koncert az alábbi módon követhető nyomon:
- Elsőként az Oculus Store alkalmazást kell letölteni a Samsung telefonra (csak Gear VR készülékkel tölthető le az applikáció).
- Ezt követően az Oculus Store-ban elérhető „Samsung Galaxy S7 presents Years & Years in Gear VR” alkalmazást kell telepíteni.
- És már be is lehet kapcsolódni az élő koncertbe a Gear VR segítségével Február 28-án, este 20:30-tól.
- A 360 fokos kamera eléréséhez elegendő lesz megérinteni a Gear VR oldalán található gombot.
- A kamerák képei között könnyedén lehet majd váltani, ehhez a felhasználónak csak az ujját kell előrehúznia a Gear VR irányítógombjain.