Ma még adakozhatunk az élelmiszerlánc üzleteiben
Idén huszadik alkalommal szervezte meg hagyományos karácsonyi gyűjtését a SPAR-csoport kijelölt üzleteiben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat december 15. és 20. között. Ma még nyitva áll a lehetőség a jószívű adományozók előtt.
Az Adni öröm! akció során az ország egész területén a Spar és Interspar üzletekben összesen 165 helyszínen gyűjtik a vásárlók által felajánlott tartós élelmiszereket a karitatív szervezet önkéntesei. Nyitástól zárásig több mint kétezer önkéntes, köztük több száz középiskolás diák szólítja meg a vásárlókat, hogy ha tehetik, vásárlásukkal segítsék a rászoruló embereket is. A termékadományokat a pénztárak mögött felállított máltai asztaloknál lehet átadni.
Az elmúlt évben több mint harmincezer ajándékcsomagot készített a Máltai Szeretetszolgálat az összegyűlt 257 tonna tartós élelmiszerből. Az adományokat rászoruló családok, egyedül maradt idősek, fogyatékkal élők, sokgyermekes családok és hajléktalan emberek kapják meg még karácsony előtt.
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége élelmiszer-adományt vesznek át
A gyűjtésről az www.adniorom.hu honlapon lehet részletesen tájékozódni, az oldalon a jótékonykodást segítő praktikus információk mellett az akcióban résztvevő üzletek is megkereshetők, az adományszámláló segítségével pedig az összegyűlt élelmiszer mennyiségét is nyomon lehet követni. A mai napig 238 377 kg adományozott élelmiszer gyűlt össze.
Míg a tartós élelmiszerek vásárlásával a rászorulóknak készülő élelmiszercsomagokhoz adhatnak segítséget a vásárlók, addig a kijelölt üzletek pénztárainál megvásárolható 200 és 500 forintos adománykártyákkal a leszakadó kistelepüléseken élő gyerekek számára indított esélyteremtő programokat támogathatják.
A hit védelme és a szegények szolgálata – ez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 900 éves jelmondata, amelyet példamutatásukkal, a szegényekhez, bajbajutottakhoz való odafordulásukkal és szeretetükkel próbálnak szolgálni. Munkájuk legfőbb értékeinek a közösség erejét, a feladat iránti alázatot, a magas szintű szakmai felkészültséget és legfontosabbként a rászoruló emberek, családok valódi szolgálatát tekintik.