#Sohavégetnemérős
Történetek Wellhello-ra. El kell ismerni, a Wellhello – Fluor Tomi és Diaz – dalai jók. A szövegeknek van mondanivalója, a zene azonnal benne marad a fülekben. Ez adta az ötletet egy most elkészült zenés játékfilmhez.

A #Sohavégetnemérős nem dokumentum- vagy koncertfilm, hanem egy izgalmas, újszerű forma, erre utal a film címe is a Wellhello Rakpart c. slágeréből: „Játsszunk sohavégetnemérőset!”
Az elmúlt harminc évben egyetlen olyan zenekar sem volt, amelyik ennyire rövid idő – alig egy év – alatt jutott volna ilyen magasra a magyar könnyűzenében. A nagy slágereiknek – Rakpart, Sokszor volt már így, Késő már – sokmilliós nézettsége van a youtube-on, az Apuveddmeg-nek közel húszmilliós.
A filmben az eddig ismert Wellhello-slágerek mellett vadonatúj, kifejezetten a filmhez készült dalok is megszólalnak.

A film producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője Tiszeker Dániel.
„Tavaly a VOLT Fesztiválon kezdett el foglalkoztatni a Wellhello elképesztő méretű és rendkívüli gyorsaságú sikerének titka, amikor azzal szembesültem, hogy délután hat órakor mekkora tömeg gyűlt össze a koncertjükre, ahol ráadásul több generáció együtt énekelte a slágereiket – idézi fel a kezdeteket Lévai Balázs producer. – Megkerestem a fiúkat és lassan megszületett a #Sohavégetnemérős film koncepciója: dolgozzuk fel a Fluor Tomi dalszövegeiben felvillanó élethelyzeteket, forgassunk ennek a generációnak a párkapcsolati bénázásairól, sok humorral és sok zenével.”
A #Sohavégetnemérős generációs film, és szinte minden alkotója harmincon inneni. Egy összetorlódott generáció – késő tizenévesek, huszonévesek és kora harmincévesek – nyári kalandjait villantja fel. Megjelenik benne minden számukra létfontosságú motívum: az egész életüket uraló on-line szféra (Facebook, Instagram, Tinder, Snapchat…) mellett a bulik, koncertek, fesztiválok világa is kirajzolódik. Lájkoljuk a pillanatot, legyünk egyszerre mindenhol, különben lemaradunk az életről, vagy amit annak hiszünk.
A történet öt városban – Budapest, Zamárdi, Veszprém, Debrecen és Sopron – és egy Tesco áruházban játszódik. A címében, témájában, megvalósításában és forgalmazásában is formabontó filmet várhatóan ősz végén láthatják majd a magyar nézők, először az országszerte cirkáló Mozgó Mozik segítségével.

A hat rövid történetet a Wellhello turnéja, dalai kötik össze. Az első a Budapest Parkban kezdődik, míg az utolsó a VOLT Fesztiválon ér véget. Mind a hat sztorinak egy Wellhello sor a címe: #hányadikigazivoltez, #legyünkegyszerremindenhol. A történetek viccesen mutatják be a mai párkapcsolati alaphelyzeteket: Hogyan reagál egy csinos lány, ha a Tinder randira eljövő fiú nyomokban sem emlékeztet a fotón látott srácra? Milyen bonyodalmakhoz vezet, ha valaki otthagyja tölteni a telefonját egy fesztiválon a churros bódéban és nem a barátnője veszi fel? És miért is nézegetjük naphosszat a volt pasink, csajunk fotóit, posztjait a Facebookon?

„A forgatókönyvet először egy nyilvános helyen olvastam végig, ahol konkrétan kitört belőlem a nevetés, de a vicces jelenetek mellett egy teljes érzelmi skálát sikerült végigvonultatnia rajtam az írásnak, borzasztóan beleszerettem. Pont azt a fajta zsivány romantikát adja át, amit a Wellhello is, és úgy érzem, egy tökéletes korlenyomat születhet belőle.” – mondta Fluor.
„Izgalmas volt belenézni egy „igazi” filmforgatásba, nagyon várom már, hogy megmutathassuk a közönségnek. Nagy rajongója vagyok a filmben szereplő színészeknek, akik kihozták magukból a maximumot, ahogy mi is ezen leszünk, hiszen Wellhello-film lévén minket is meg lehet majd lesni „akció” közben.” – tette hozzá Diaz.

A #Sohavégetnemérős független film, az alkotók nem pályáztak támogatásra a Nemzeti Filmalaphoz, a költségvetés több mint 15 piaci cég és intézmény együttműködésével állt össze, amely így sem haladja meg egy átlagos magyar játékfilm költségvetésének az ötödét.
A film kiemelt támogatói a Heineken, a Telekom, a Sió, a Fornax, az In-kal és az Új Nemzedék. A formabontó forgalmazásért az évek óta sikeresen működő Mozgó Mozi nevű vállalkozás felel majd. A kisvárosok kínzó mozi hiányának enyhítésére született Mozgó Mozi – mielőtt a #Sohavégetnemérős a mozikba kerülne –, 50 nap alatt, 100 olyan vidéki magyar városba juttatja majd el a filmet, ahol már nincs filmszínház. A vetítési időszakot követően a #Sohavégetnemérős DVD-n is megjelenik.
Jellemző a Wellhello sikerére, hogy az idén a Comet gömbre is jelölték a formációt.
