Skip to main content

Címke: koncert

Védi a szíved és javítja az önértékelésed, ha ezt teszed rendszeresen: társaságban még jobb!

Kodály Zoltán egyszer azt mondta: „a legszebb hangszer a mindenkinek hozzáférhető és ingyenes emberi hang”. Azóta már az is tudományosan bizonyítást nyert, hogy az éneklés nem csak varázslatos hangzású, de számos jótékony hatása mellett kimondottan gyógyító erejű is.

Az éneklés kedvező élettani hatásait még megénekelni is nehéz. Fizikai szempontból jónéhány izmot aktiváló testmozgás, melynek rendszeres gyakorlása valódi sportértékkel bír. Ilyenkor csökken a stresszhormonként is ismert kortizol szintje szervezetünkben. Ráadásul, ha az ember dalra fakad, azzal a szívét is edzi, s vele csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. Eközben, növeli a tüdő kapacitását is, amivel pedig a légzési funkciókat javítja.

Nem csak a testnek, a léleknek is jó

A fiziológiai tényezőkön kívül közvetettebb módon is javítja testünk és lelkünk egészségét, pszichológiai jól-létünket és életminőségünket. Ahhoz, hogy egy dalt jól el tudjunk énekelni ugyanis, azt meg is kell előtte tanulni, ami kognitív folyamatokat indít be. Ez főleg idősebbeknél lehet igazán előnyös, szellemileg is frissen tartó erő.

Amikor a dalt már megtanultuk, azt fennhangon énekeljük. Talán nem is gondoltunk még rá, de ez a biztos hanghasználat fejleszti kommunikációs készségeinket. A megtanult dal biztonságos tartalmi hátteret ad ahhoz, hogy saját hangunkat életerősen és magabiztosan halljuk viszont. Ettől olyan gátak omolnak le bennünk, amelyek addig az önbizalom szárnyalását akadályozták. Így tehát az éneklés a pozitív önértékelést is támogatja.

Amikor éneklés közben a dal szövegét és melódiáját idézzük már fel magunkban, figyelmünk fokozottan koncentrált. Ez azonban egyúttal azt is jelenti, hogy gondolatainkat az éneklés mederben tartja. Eltereli figyelmünket hétköznapi aggodalmainkról, ezzel pedig oldja a stresszt és hozzásegít egy relaxáltabb állapot eléréséhez.

Lehet még fokozni…

Annál azonban, amikor a zuhany alatt megcsillantjuk látens zenei tehetségünket, van még egészségesebb és élettanilag előnyösebb módja az éneklésnek, ez pedig a kórusban történő, közös dalolás. Tudományos kutatások igazolták, hogy a kórusban éneklők, ahogyan a csapatsportot játszók, pszichés- és fizikai jól-léte is erősebb a szólóban éneklő, vagy egyéni sportot űző társaikénál.

Ha kórusban éneklünk, legyen az egy osztálykiránduláson a buszon spontán alakult együtt éneklés, vagy akár egy hivatásos kar, netán templomi kórus, még véletlenül sem érezzük magunkat magányosnak. A közösséghez tartozás élménye olyan szociális támasz, amely minden korosztályból pozitív érzéseket vált ki, javítja a hangulatot a dal témájától, hangulatától függetlenül is. Ahogy pedig javul a hangulatunk, úgy csökken vele együtt a stressz és a bennünk felgyülemlett szorongás is. Ösztönös vonzalmunk a zenéhez és az énekléshez tehát nagyon is érthető.

Rajongunk a zenéért

„Műsorfejlesztő producerként egyértelműen tapasztalom a minőségi kulturális élményt kereső nézők igényét a színvonalas zenés programok iránt” – mondja Rácz László, a KultúrKlub alapító tulajdonosa. „Azok a produkciók a legnépszerűbbek, amelyekben felcsendül valamilyen melódia, vagy énekre fakad egy előadó. A zene még akkor is hívószó, ha az csak egy beszélgetős műsor halk, aláfestő, de élő zongorakíséreteként jelenik meg, vagy egy kvíz showban rövid bemutatóként.”

„Pedig ezekben a közönség a zenének csak passzív befogadója. Ha aktív részese is a megszólaló összhangnak, az hatványozottan fokozza az élményt” – avat be Laci. „Tudományos kutatás már erről is készült és bebizonyosodott, hogy bár a zene hallgatásnak is számos élettanilag kedvező hatása van, ha valaki ugyanazt a művet nem csak hallgatja, hanem egy kórus részeként énekli is, szervezete sokkal több pozitív választ ad rá.”

Libabőröztető élmény

„Éppen ezért egy egyedülálló produkció előkészületein dolgozunk, amely várakozásaink szerint ezreknek ad majd felejthetetlen élményt és lelki feltöltődést, amolyan libabőröztetőt” – meséli a Libabőr műsorfejlesztő producere. „A világon egyedülálló kezdeményezésként több ezer embert fogunk majd minőségi közös éneklésre hívni neves sztárok vezetésével.

Hogy a hangulatot fokozzuk, Szentiván éj éjszakáját választottuk arra, hogy a Budapest Arénában 10 000 embert énekeltessünk meg közösen. A KultúrKlub páratlan rendezvényén a közös dalolás színvonaláról pedig sok tehetséges és ismert előadóművész mellett olyan sztárok gondoskodnak majd, mint Für Anikó, Gryllus Dorka, Keresztes Ildikó, Pterfy Bori, vagy Wolf Kati.”

Love Will Bring You Home – Kiefer Sutherland Budapesten

Kiefer Sutherland ismét kilép a filmvászonról, nyakába veszi a gitárját és visszatér az öreg kontinensre nagy sikerű élő műsorával. Country dalai, lebilincselő előadásmódja, a számok közötti anekdotái miatt koncertjei egyszerre meghittek és nagyívűek, az élmény még sokáig a közönséggel marad. Most pedig mi is átélhetjük, milyen egy este Sutherlandet hallgatva április 28-án, az A38 Hajón.

A most bejelentett Love Will Bring You Home Tour Kiefer Sutherland első európai és egyesült királyságbeli turnéja 2024 óta – az elmúlt időszakban ugyanis forgatásokkal volt tele a naptárja. Most azonban az elismert színész és zenész bejelentette legújabb turnéját, amely számos olyan várost is érint, ahol korábban még nem lépett fel. 33 másik város mellett pedig Budapest is felkerült a turnéállomások közé.

A koncertkörút egyben Sutherland negyedik stúdióalbumának, a Grey-nek a megjelenését is ünnepli, amely várhatóan idén tavasszal érkezik. Bár a pontos megjelenési dátum még nem ismert, a rajongók az új dalok mellett a teljes életmű kedvenceire is számíthatnak. Sutherland eddig egyetlenegyszer lépett fel Magyarországon, 2023-ban Szolnokon, úgyhogy itt az ideje, hogy ismét felidézzük dalait. Koncertjei bensőségesek, hitelesek, mélyek és őszinték, ugyanakkor szórakoztatóak, így a koncertlátogatók egy erőteljes zenével és történetmeséléssel teli estére számíthatnak. A zenélés mellett pedig előkerülnek Sutherland történetei is rendkívüli életéről és pályafutásáról, valamint azokról az élményekről, amelyek dalai történeteit inspirálják.

Előadásai az intimebb akusztikus pillanatokat lendületes zenekari hangszereléssel ötvözik, dinamikus és magával ragadó atmoszférát teremtve, amely még sokáig hat a közönségre az utolsó hang után is. A Love Will Bring You Home Tour ugyanazt az érzelmi kötődést, zenei profizmust és történetmesélést ígéri, amely világszerte elkötelezett rajongótábort szerzett Sutherlandnek.

A koncertre a jegyértékesítés február 6-án, 11 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.

Das Astor Piazzolla Quintett in der Philharmonie Berlin !

Piazzollas Musik klingt nicht wie Erinnerung – sie wird Gegenwart. Mit einer Virtuosität, die atemberaubend präzise und zugleich emotional kompromisslos ist, erweckt das weltweit führende Ensemble des Nuevo Tango den Geist des Maestros zu neuem Leben. Jeder Ton wirkt wie ein erneuter Beweis dafür, dass Piazzollas musikalische Vision moderner und zeitloser denn je ist.

1998 gegründet und kuratiert von Laura Escalada Piazzolla in Zusammenarbeit mit der offiziellen Piazzolla-Stiftung, widmet sich das Quinteto seit über 25 Jahren der Mission, das Werk Astor Piazzollas so authentisch wie möglich zu interpretieren. Die fünf herausragenden Solisten sind das einzige Ensemble weltweit, das Zugang zu den Originalpartituren des Maestros besitzt. Internationale Medien bezeichnen sie übereinstimmend als das einzige Ensemble, das Piazzollas unverwechselbare musikalische Sprache in ihrer ganzen Tiefe, Präzision und emotionalen Intensität verkörpern kann.

Datum:  24.02.2026

  • Escualo – Quinteto Astor Piazzolla
  • Oblivion – Quinteto Astor Piazzolla – Ravenna Festival (with Orchestra)
  • Escualo – Quinteto Astor Piazzolla
  • Oblivion – Quinteto Astor Piazzolla – Ravenna Festival

Ismerős Arcok a Sportarénában – Nemzeti himnuszok és felejthetetlen dallamok

Felejthetetlen estére készül az Ismerős Arcok. Ezúttal a Papp László Budapest Sportaréna színpadán adnak nagyszabású koncertet, ahol a közönség újra átélheti a legnagyobb slágereket és az együttes érzelmekkel teli zenei világát.

Az 1999-ben alakult formáció nemcsak a magyar könnyűzenei paletta egyik különleges színfoltjává vált, hanem a hazaszeretet, a közösségi összetartozás és a család fontosságának hírnökévé is. Zenéjük ötvözi a rockzene elemeit a blues, a jazz, a pop és a világzene különböző motívumaival, így teremtve meg azt az egyedi, felejthetetlen hangzásvilágot, amely messze túlmutat a hagyományos rockzenén.

A letisztult, kifinomult és precízen kidolgozott dallamvilágot Nyerges Attila értékes gondolatai emelik arra a magas szintre, amely évek óta jellemzi az Ismerős Arcok zenei munkásságát. Az együttes tagjai hittel és meggyőződéssel vallják, hogy az elmúlt időszak jelentős társadalmi változásaihoz aktívan hozzájárultak dalaikkal.

Számos szerzeményükben fogalmazták meg azokat az igényeket, amelyek alapján ma már törvények által biztosított jogokkal élhet a magyarság az otthonában, a Kárpát-medencében. A „Nélküled” című daluk mára messze túlszárnyalta az együttes hírnevét, és egy igazi nemzeti összetartozás himnuszává vált.Az elmúlt évek során sporteseményeken, nemzeti ünnepeken, családi rendezvényeken és baráti összejöveteleken csendült fel a dal… hol könnyek között, hol mosolyogva, de mindig közösen.

Zenéjük nem pusztán dallamok sora, hanem egy érzelmeken és gondolatokon át vezető utazás, gazdag és sokoldalú zenei élmény, amely minden generáció számára kínál valami újat. Sikerük nem állt meg a hazai határoknál: turnéztak Kanadában, az Egyesült Államokban és Svédországban, valamint a Kárpát-medence szinte minden pontján felléptek már. Lemezeik rendszeresen a MAHASZ eladási listáinak élvonalában szerepelnek, ami bizonyítja, hogy a közönségük nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elkötelezett.

Az évek során számos elismerésben részesültek, többek között a Máté Péter-díjat, a Teleki Pál-érdemérmet, valamint a Petőfi Év Zenekara 2022 díjat, amelyeket kiemelkedő zenei és kulturális munkásságukért kaptak.

A koncert felejthetetlen élményt ígér, amelyen az együttes legnagyobb slágerei mellett új szerzeményeik is felcsendülnek. Különleges vizuális és hangtechnikai elemekkel egészül ki, amelyek garantáltan még magasabb szintre emelik a koncertélményt.

ISMERŐS ARCOK
NÉLKÜLED nem megy!
Papp László Budapest Sportarénában
2026. január 24., 19:00


Jegyek: https://www.eventim.hu/hu/jegyek/ismeros-arcok-budapest-papp-laszlo-sportarena-664103/event.html