Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Tarolt az Imogen

Az elmúlt évek egyik legnagyobb és legpusztítóbb erejű orkánja vonult végig ma Nagy-Britannia déli részén. Az Imogen névre keresztelt szélvész komoly károkat, közlekedési zavarokat és sérüléseket is okozott.

Az idei télen az Imogen már a kilencedik nagy erejű vihar a szigetország felett: ezzel is érdemelte ki ezt a szép női nevet. A brit meteorológiai társaság ugyanis abc sorrendben haladva nevezi el az erősebb orkánokat. Imogen finomnak azonban egy cseppet sem volt mondható, egész nap 80-110 kilométeres óránkénti sebességgel fújt. A rekordja – amit egy wales-i magaslaton mértek – 155 kilométer per óra volt.

A hatalmas szél fákat csavart ki, falakat döntött le, a déli országrészben több magasabb országúti hidat lezártak, mert félő volt, hogy egy-egy erősebb széllökés lesodorja róluk a járműveket. A kompközlekedésben és a légiforgalomban is jelentős késéseket okozott a vihar. Estére pedig 19 ezer wales-i otthon maradt áram nélkül, mert a kidőlő fák leszakították a felsővezetékeket.

Személyi sérülést is okozott a szélvész: Evesham-ben egy öt és egy hétéves gyereket szállítottak kórházba, mert a lábukra dőlt egy téglafal.

Estére lecsendesedett a szél, már csak az eső szitál. A következő nagy vihart Jake-nek fogják hívni.

hn

 

Hasonló cikkek

Hírlevél