Itt a vészjelző okosgyűrű
Új applikációkkal szinte naponta találkozhatunk, és a különféle okos kütyük is egyre gyorsabban követik egymást a piacon. Most egy olyan eszközre szeretnénk felhívni a figyelmeteket, ami nem csak ez újabb szórakoztató app, hanem valóban hasznos lehet a mindennapokban.

Bizonyára mindannyian éreztük már kellemetlenül, rosszabb esetben akár kifejezetten fenyegetve magunkat, mikor éjszaka egyedül kellett közlekednünk. A Kickstarteren indult Nimb nevű kezdeményezés erre a problémára próbál megoldást találni, és mindenki számára elérhetővé tenni a folyamatos biztonságérzetet. A Nimb természetesen más vészhelyzetek esetén is alkalmazható; ha bármilyen okból rosszul lennénk, amikor egyedül vagyunk, de akár akkor is, ha beszorulunk egy liftbe.
A szóban forgó eszköz egy pánikgombbal felszerelt gyűrű, amelyet szükség esetén belülről, hüvelykujjunkkal megérintve azonnal értesítést küldhetünk az előre megadott kontaktjainknak, akik így tudni fogják, hogy vészhelyzet van. Ha három másodpercig nyomva tartjuk a gombot, a gyűrű az applikáció segítségével elküldi GPS koordinátáinkat, így szeretteink azonnal segítségünkre indulhatnak. Úgy is be tudjuk állítani az eszközt, hogy a gomb azonnal a rendőrséget értesítse, de lehetőség van arra is, hogy a közelben tartózkodóknak jelezzen, ami egy sürgős beavatkozást igénylő esetben a legelőnyösebb választás lehet.
A gyűrű minden helyzetben, minden korosztály számára praktikus, hiszen kis helyen elfér, nem feltűnő, szükség esetén úgy is segítséget tudunk vele kérni, hogy erről illetéktelen személyek ne értesüljenek. Mivel több méretben beszerezhető, bármelyik ujjunkon hordhatjuk, sőt, gyerekek is viselhetik.

Az eszköz úgy van kialakítva, hogy kicsi legyen az esélye véletlenül vészjelzést küldeni, ha ez azonban mégis megtörténik, jelszavunk ismeretében visszavonhatjuk az akaratunkon kívül küldött jelet.Ezen kívül abban is segít, hogy ne veszítsük el mobiltelefonunkat; mivel egy applikációval össze vannak kötve, a gyűrű jelez, ha a telefon egy bizonyos távolságnál messzebb kerül tőle, így még időben visszafordulhatunk akkor is, ha a reggeli rohanásban otthon felejtettük a készüléket.
Ugyan ez a szempont hasznosságban egyértelműen elmarad a gyors segítség biztosítása mögött, a Nimb alkotói természetesen arra is gondoltak, hogy a viselt gyűrű esztétikus és divatos legyen. Az eszközt többféle színben és formában meg lehet vásárolni, így viselője nem csak biztonságban érezheti magát, de egy kedvére való kiegészítőre is szert tesz.