EFOTT szülinappal

Emellett pedig egy különleges szülinapi show-al is készül, amelyen nemcsak ő és fiai, de legkedvesebb zenész barátai is részt vesznek.
„Mindig meghatódom, amikor azzal szembesülök, mennyire szeretik a fiatalok azt, amit csinálok. Ez a szülinapi show egy három órás össznépi buli lesz, ahol az általam felvonultatott zenéket időnként egy-egy kedves vendégem szakítja majd meg. Ott lesz velem Vincze Lilla, Náksi Attila és Betty Love, Takács Tamás, a BonBon, a GrooveHouse és Szandi is. Sőt a tervek szerint Mikler Roland kézilabdázó segítségével 70 pontos labdát is kidobok a közönségnek” – mondta el Dévényi Tibor.

A show résztvevői közül néhányan az EFOTT tájékoztatójára elkísérték Tibi Bácsit. Egy zenei kvíz során azt is bizonyították, mennyire ismerik az utánuk következő generációt, azaz az EFOTT-on is fellépő zenekarokat. A Punnany Massif és Majka szövegei ugyan nem mentek egyszerűen, de a Wellhello sorai nem fogtak ki Takács Tamáson és Vincze Lillán, sőt az ikonikus Tankcsapda dalok is felismerhetőnek bizonyultak. Náksi Attila viszont inkább a háttérben maradt, elmondása szerint sokszor a saját dalainak szövegét is nehezen memorizálja.

Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét sokan álmukból felébresztve is fújják. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei megmutatták, mennyire követik fiatalabb pályatársaik munkásságát.
Nem a zenés szülinapi nyitónap lesz azonban az egyetemisták fesztiváljának egyetlen újítása. A hét rögtön egy tábori hangulatot megidéző beköltöző nappal indul, ahol utcazenészek, fúvósok és pop-up bulik várják majd a sátorállításon átesetteket. De a Cloud9+, a Punnany Massif és a Margaret Island jóvoltából exkluzív akusztikus koncertekkel is készülnek a szervezők.
Az EFOTT tájékoztatóján az is kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

‒ Ezúttal is sok újítással és exkluzív élményprogramokkal készülünk az EFOTT-ozóknak. Kezdjük rögtön azzal, hogy idén egy teljes nappal hosszabb lesz a fesztivál. Legyen szó izgalmas nappali elfoglaltságokról, mint az egyetemek harca, a kocsmakvíz, a különböző sportolási lehetőségek, a hagyományőrző Muzsika szigete és egyéb kulturális programok, hisszük, hogy minden korosztály számára tartogat élményeket ez a rendezvény. Persze zenei vonalon is nagyon erősek leszünk. A legnagyobb hazai kedvencek mellett olyan világszárok látogatnak el a Velencei-tó partjára, mint Sean Paul, a Hurts, Tinie Tempah és Borgore – ismertette a terveket Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.
Idén a fesztivált Velencén rendezik meg, 2017. július 11-17. között.
EFOTT – Csak szabadon…