Drónok és űrhajók szállnak le a Várkert Bazárban, a Tudományok Fővárosán!

A rendezvényen izgalmakban nem lesz hiány: az épített pályán versenydrónok és pilótáik mérik össze tudásukat, virtuális sétát tehetünk a CERN részecskegyorsítóban, kapcsolatba léphetünk a NASA űrhajósaival. A fesztiválon megjelenő több mint 60 kiállító és előadó jóvoltából önjáró robotokkal, Mars-szondával, utazó planetáriummal vagy robotépítéssel is készülnek a szervezők. Látványos bemutatók, kísérletek szemtanúi lehetnek a látogatók, előadásokat hallgathatnak a világűrről, a csillagokról vagy éppen a mesterséges intelligenciáról, sőt még egy valódi űrjárót is megcsodálhatnak majd. A robotika kedvelői is megtalálhatják számításukat, hiszen a kiállítók egy része erről a területről érkezik.
Ha van is a tudománynak elefántcsonttornya, azt leromboljuk

A régió egyik leginspiratívabb tudományos fesztiváljának célja, hogy közelebb hozza az emberekhez az „elefántcsonttoronyba” zárt, gyakran távolinak tűnő tudományokat és megmutassa, hogy a STEM érdekes, izgalmas területeket és megközelítéseket rejt.
„A tudományos világ a laikusok számára sokszor túlságosan távolinak tűnik, pedig egy olyan korban, ahol az innovációk és azok elterjedése napról napra befolyásolja mindennapjainkat és szokásainkat, nem árt tisztában lenni azzal, hogy hol is tartunk most a tudományos szférában. Lehet, hogy az a robot, amit most még tátott szájjal csodálunk egy rendezvényen, néhány év múlva már a saját szobánkba is beférkőzik. A Tudományok Fővárosához hasonló rendezvények pontosan ennek a megismerésnek adnak teret.” – mondta el Bartók Marcell, a Tudományok Fővárosát szervező Vízió Tudománykommunikációs Ügynökség vezetője, majd hozzátette – „Mindemellett persze nem titkolt célunk a STEM-területek, a mérnöki és tudományos pálya népszerűsítése, az utánpótlás bevonzása is.”
A Magyar Villamos Művek főtámogatását élvező rendezvényen a látogatók izgalmasabbnál izgalmasabb interaktív programokon vehetnek részt.
Film: https://vimeo.com/229411077
A belépés ingyenes!
Tudományok Fővárosa 2017.
Helyszín: a Várkert Bazár teljes területe
Időpont: szeptember 23. 10.00-23.00

KIEMELT PROGRAMOK
• Kapcsoljuk a Nemzetközi Űrállomást • Virtuális séta a CERN-ben • Drónok Harca a Duna felett • Emberszabású robotok • Fuss végig a Naprendszeren! • Agrárinnovációs bemutatók • Lézerplanetárium, fénytechnikai show • Látványos tudományos kísérletek • Interaktív kémiai programok • Vezess Marsjárót Te is! • Antigravitációs szoba és űrruha teszt • Tehetségkutatás, STEM karrier pavilon • Katonai repülőgépek bemutatója • Sikeres startupok bemutatkozása ELŐADÁS TEMATIKÁK Magyarország leginspirálóbb STEM képviselői érdekfeszítő eladásokat tartanak a rendezvényen. Csupa olyan sikeres, elismert fiatal kutató, mérnök, startup vállalkozó, akit példaképp állíthatunk a fiatalok elé. Példák: • A bolygókutatás legújabb eredményei • Lépj be velünk egy vulkán belsejébe! • Meddig maradnál életben a világűrben? • Robotok és mesterséges intelligencia • Budapest, az okos főváros • Tehetségek szolgálatában itthon
A programok változtatásának jogát fenntartják!