Vikidál 70, Zeffer 60, Mobilmánia 10: Életműkoncert kavalkád az Arénában

A koncert első részében a Liszt Ferenc-díjas Vikidál Gyula színművész – énekes és vendégei lépnek fel.
Előadásukban hallható válogatás a művész több mint 50 éves pályafutása alatt született, személyisége által ismerté vált rockoperák, musicalek előadásaiból és a nevéhez kötődő, maradandót alkotó, országosan ismert zenekarok repertoárjából.
A koncert 2018.január 6-án, a Budapest Arénában lesz. Kezdés: 19:00 óra.

Az est második felében Zeffer András billentyűs, énekes, zeneszerző 40 éves munkásságának legfontosabb zenekarai lépnek színpadra, vendégekkel és eredeti tagokkal. A zenész 2007-ben legyőzte a leukémiát, azóta is hatalmas lendülettel alkot, ezzel pozitív példát mutatva, amit ezen az estén is megtapasztalhatunk.

A koncert folytatásában a most 10 éves, Fonogram díjas Mobilmánia ad fergeteges nagykoncertet eddig megjelent lemezeinek zenei anyagából, több vendéggel, szimfonikus nagyzenekarral kiegészülve. A csapat hasonló úton jár, mint a példakép elődök.
A program szerint egykori énekesükről, a 2008-ban elhunyt Tunyogi Péterről is különleges módon emlékeznek meg.
A koncerten megszólaló dalok még szebb hangzását egy gyerekkórus és egy kiváló nagyzenekar, az Art Anzix Orchestra segíti tökéletessé tenni.
A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Színház szervezésében valósul meg. Fantasztikus hangulatot ígérnek a szervezők, akik mindig gondosan figyelnek, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsanak a közönségnek.
Jegyek: http://www.tickethungary.com/budapest/vikidal-70-zeffer-60-mobilmania-10-ubileumi-koncert