Újra itt a Budapest Urban Games

A különleges „utcalimpiát” a Fővárosi Önkormányzat támogatása mellett sport- és városi szervezetek hívták életre, hogy így segítsék a város sportjellegű hasznosítását és aktivizálják a helyi sportközösségeket.
Idén olyan extrém és a legszélesebb közösséget megmozgató sportágakban vetélkedhetnek a résztvevők, mint a 4 / 8 kilométeres futás a Citadellán, melyre több, mint ezer embert várnak a szervezők.
2018-ban is „megnyitják” a Dunát a sportolni vágyók előtt, szeptember elsején a Szabadság hídnál próbálhatják ki a versenyzők, milyen érzés a folyót a belvárosban átúszni.

A BUG egyik központja a VII. kerületi Klauzál tér lesz, ahol két ízig-vérig városi sportág, a grundfoci és a streetball közösségei versenghetnek egymással. A foci mérkőzéseket a korábban már bevált grundon tartják, míg a BUG első streetball meccsei az utcán dőlnek el.
Újdonság, hogy idén – egy-egy sportághoz kapcsolódóan – több ismert arccal talákozhatnak a sportolni vágyók, az „utcalimpia“ iránt érdeklődők.
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, a főváros humán főpolgármester-helyettese mindig is fontosnak érezte, hogy támogassa az alulról jövő kezdeményezéseket, ezért arcával is, valamint idén először sportolóként is segíti az utcalimpia népszerűsítését.
-Hiszünk abban, hogy az erős sportközösségek szerepe pótolhatatlan az értékek megteremtésében, megőrzésében. Ezekből a közösségekből nőnek ki az ország példaképei is. Budapest mint sportos város minden tekintetben alkalmas a sportolásra. Remélem minél több budapestit sikerül majd bevonni ebbe a különleges kezdeményezésbe. A BUG egy látványos és izgalmas program, de fontos, hogy a városi sport ne csak egy napra legyen az életünk része, hanem egész évben, folyamatosan. 2019-ben Európa Sportfővárosaként is ezen célokért dolgozunk – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.
– A sport mindig is az életem fontos, meghatározó része volt. Talán a napi rohanásban észre sem vesszük, hogy milyen nagyszerű, sportolásra alkalmas helyei, zugai vannak városunknak. A BUG megmutatja, hogy Budapest ebből a szempontból is különleges adottságú város – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra, aki a futószámot választotta, a Citadellán futja le az öt kilométeres távot.
– Készülök a versenyre, igyekszem minél többször futni az előttünk álló egy hónapban. Itt azonban fokozottan érvényes, hogy nem az eredmény, hanem a részvétel a legfontosabb. A sportolás közösséget alkot. Ezen elv alapján állt össze a mi kis csapatunk is: van köztünk művész, sportoló, üzletasszony, politikus és televíziós személyiség is, de a sport szeretete összeköt bennünket – mondta a főpolgármester-helyettes. A női csapat minden tagja választ magának egy számára kedveset a grundfoci, a streetball, az úszás, valamint a futás közül.
A színes női csapatot erősíti még egy vérbeli profi sportoló, Földházi Zsófia világ- és Európa-bajnok öttusázó, Bujdosó Bianka, az ACG reklámügynökség ügyfélkapcsolati igazgatója, Koltay Anna műsorvezető és Trokán Nóra színésznő.

Kiss Gergely olimpiai és világbajnok vízilabdázó, a BUG egyik támogatója és nemzetközi arca számára „házhoz” jönnek a sportesemények.
-A Klauzál tér és környéke fontos szerepet játszik az életemben, mert itt nőttem fel. Bármilyen sportoló életében a közösségnek legalább olyan fontos szerepe van, mint a tehetségnek, vagy a kitartásnak, ezért fontos a BUG kezdeményezés, mert a közösségi életet és élményeket támogatni kell – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.
A Budapest Urban Games sporteseményeire 2018. augusztus 1-től lehet jelentkezni.
További információk: