Zenés örömünnep három napon át

A Paloznaki Jazzpikniken a fűben ülős, napsütéses délutáni koncertektől a klubhangulaton át egészen a világsztárokat felvonultató nagykoncert-élményig minden megvolt, ami a régóta várt balatoni fesztiválélményhez kell.

A zenei esemény kilencedik alkalommal került megrendezésre a mesés Balaton parti falu domboldalában. Idén 18 ezer látogató élvezte az igényes fesztiválozás örömeit.
2021-ben ismét három napra a jazz, a funk és a soul bölcsőjévé vált a Balaton-felvidéki Paloznak.
Az idei line up-ban olyan világhírű sztárok és formációk szerepeltek, mint Mario Biondi, a Gipsy Kings,

Candy Dulfer, vagy a

Kraak&Smaak.
A nemzetközi előadók mellett a „jazzfalu” három napra a magyar jazz kiemelkedő alakjainak is otthona volt. Szórakoztatta a közönséget Saya Noé, a Swing á la Django, a Sárik Péter Trió & Falusi Mariann, az Amoeba Band.
A július utolsó hétvégéjén tartott Jazzpiknik azon kevés fesztiválok egyike, amelyeket 2021-ben megrendeztek. Az idei év különlegessége, hogy a fellépők zömének az elmúlt másfél éves kihagyás után Paloznakon volt az első fellépése! Ennek köszönhetően a koncertek euforikus hangulatban szóltak. A hálás és felszabadult közönség hatalmas energiát adott a zenészeknek.

A fesztiválozók soraiból szinte sugárzott a – közel két év után – végre élvezhető kikapcsolódás, az életigenlés, a felhőtlen öröm.
Idén a vonatkozó szabályok értelmében a látogatók csak védettségi igazolvánnyal léphettek be a fesztivál területére, és a közönség e téren is fegyelmezetten és hálásan működött együtt a szervezőkkel. így a nyári fesztiválszezonban az elsők között zárta jó tapasztalatokkal gazdagodva kapuit a 9. Paloznaki Jazzpiknik.
Az átlagosan napi 5-6 ezer fős közönség partner volt a fesztivál területének tisztán tartásában. Az exkluzív helyszín védelméhez számos környezetvédelmi törekvéssel járulnak hozzá a szervezők, így gyarapítva az öko-tudatos fesztiválozók körét. Ahhoz, hogy a butikfesztivál évről-évre újra visszatérhessen a dűlőbe, kulcsfontosságúnak tartják a zöld törekvések és a fenntartható fesztiválmegoldások integrálását. A szelektív hulladékgyűjtésben idén is a Zöldövezet Társulás volt a Jazzpiknik partnere; a hulladék közel 60%-a került újrahasznosításra. A hulladékmenedzsment miatt 3616 kg CO2-kibocsátást spórolt a fesztivál.

A zöld törekvések és a fenntartható fesztiválmegoldások új elemeként egy különleges illat lengte be a fesztivál környezetét: a Calvin Klein tiszta, vegán illata, mely frissítőpontként is szolgált a forró fesztivál napok során.
Az illat alkotói – összhangban a Jazzpiknik alapítóinak missziójával – a kreációjukkal az egyéniség és az önkifejeződés szabadsága előtt tisztelegnek. Az ikonikus mester parfümőr, Alberto Morillas ihlete nyomán született Calvin Klein CK EVERYONE unisex illat, amely kristálytiszta frissességet áraszt, színtiszta és környezettudatos; ráadásul vegán és 79%-ban természetes eredetű összetevőket tartalmaz.
Az összetevők kiválasztása során Morillas nem foglalkozott a hagyományos gender megkötésekkel, az új illat ezt a nyitottságot és nonkomformitást tükrözi. Üvege és csomagolása is újrahasznosítható anyagok felhasználásával készült.

Flow-élményekkel, igényes zenei-, kulináris- és fesztiválélményekkel tért haza a 9. Paloznaki Jazzpiknik közönsége, hogy aztán jövőre, 2022. augusztus 4-6. között ismét visszatérjen és végigtáncolja a balatoni estéket a 10. jubileumi Jazzpikniken!
Fotók: Mohai Balázs és Mónus Márton