Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Fesztiválszezon: Mindjárt itt a VOLT!

Új helyszínen, a korábbi szomszédságában nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. Az új helyszín megújult környezetet, új színpadokat, programokat is jelent.  https://volt.hu/   Titkos bulik és élmények pedig a Telekom Magenta Vibe Chatbotjával érhetőek el.

Magenta Vibe Chatbot

„…nemcsak a fesztiválokat érinti, hanem az egész nyarat átszövi. A Magenta Vibe-bal ugyanis minden nap valami új, valami izgalmas, valami inspiráló éri a résztvevőket a nyáron. És, hogy mindehhez eljussanak, a kezükben lévő telefon a kulcs. A https://magentavibe.hu informálja és meghívja a résztvevőit olyan bulikba, ahol igazán exkluzív, nem mindennapi élménnyel gazdagodnak.” – foglalja össze Szabó Béla, Telekom Márkakommunikációs igazgató.

 

Új helyszínen a Telekom Volt Fesztivál

Szinte a kezdetek óta állandó kérdés a helyszín. 1993-ban mindössze 800 nézővel indult a Soproni Sportcentrumban a VOLT. De már néhány év múlva az egyik leglátogatottabb vidéki fesztivállá lett, ezáltal a legfontosabb turisztikai esemény is. Tehát a sportcsarnokot kinőtte.

2001-ben átköltözött a Lővér Kempingbe, több szomszédos területtel együtt 2018-ig itt lehetett fesztiválozni. És most már ez is kevésnek bizonyult.

„Mintegy két évtizede tartó dilemma oldódik meg az idei évben. A Telekom VOLT eddigi helyszínén állandó kérdés volt ugyanis, hogy mennyire biztos a fesztivál jövője. A fesztiválnak 2001 óta otthont adó területeken semmiféle fejlesztésre nem volt lehetőség, így rendszeres kérdésként merült fel, hogy maradhat e Sopronban a VOLT” – meséli Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT fesztivál alapítója.

„2016-ban, a Modern Városok Program kapcsán merült föl egy szabadtéri fesztiválhelyszín, amely városi méretű rendezvények mellett a VOLT megrendezésére is alkalmas lehet. A kormány erre a célra közel egy milliárd Ft támogatást biztosított Sopronnak, a beruházás pedig tavasszal indulhatott el. Sopron vezetőivel a múlt év végén megállapodást kötöttünk, amely biztosítja, hogy a VOLTnak legalább tíz évig Sopron ad otthont.” – mondja a szervező.

 

Új fejezet…

„Visszatérő vendégeinknek, és Sopron város lakóinak sem árulok el titkot azzal, milyen nagy jelentőségű a Telekom VOLT Fesztivál városunk életében”- mondja Dr. Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka. „…megtelnek a szállodák, az éttermek, a kávézók, a parkok, az utcák, a terek, fiatalok, idősebbek és családok érkeznek a hűség városába Magyarországról és külföldről egyaránt.”- teszi hozzá.

Hatalmas ajándék volt a forrás a rendezvényhelyszín kialakításához.

„Közös történetünk új fejezethez érkezett. Az elmúlt években az egyik leggyakoribb kérdés a VOLT helyszínére, jövőjére vonatkozott. Ma már sokkal inkább az foglalkoztat mindenkit, vajon hogyan tudunk élni ezzel a nagy lehetőséggel, hogyan tudjuk továbbfejleszteni Európa egyik legjobb fesztiválját. A döntés óta nagyjából fél év telt el… ezekben a napokban is a helyszínen dolgoznak azért, hogy június 25-én kinyithassuk a kapukat, és azt mondhassuk Önöknek: érezzék jól magukat Sopronban!” – mond köszönetet a tanácsnok.

Világsztárok a VOLTon

A fesztivál sokszínűségére idén is jellemző, hogy hazai és világsztárok sora érkezik Sopronba.

„Továbbra is célunk, hogy a Telekom VOLT Fesztivál igazán sokszínű zenei kínálatot mutasson fel. Ennek megfelel az idei program is, amely napról napra, színpadról színpadra ígér valóban eklektikus programot.” – mondja Fülöp Zoltán főszervező.

Ott lesz a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash már másodszor, a Cypress Hill, a Papa Roach, Ugly Kid Joe, az Amaranthe.

EDM fronton is erős mezőny jön: Parov Stelar, Robin Schulz, Lost Freqencies, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse. A finomabb zenét kedvelőknek a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy az olasz – amerikai Laura Pergolizzi, azaz LP.

Hazai fellépők:

a Tankcsapda a 30. születésnapját ünnepli, Majka, a Quimby, a Punnany Massif, a Necc Party, a Vad Fruttik, és még sokan mások.

És ott ünnepli 15. születésnapját a Halott Pénz is. A különleges jubileumi show-n velük ünnepel Beat (Fekete vonat), Bérczesi Robi (Hiperkarma), Mentha (Hősök), Papp Szabi (Supernem), Rúzsa Magdi és a Wellhello.

A Nagy-Szín-Pad idei résztvevői – természetesen – szintén fellépnek majd.

A nulladik nap sem telhet el zene nélkül! Járai Márk, a Lóci játszik, és a Kiscsillag koncertje után Korda György és Balázs Klári celebrálja az Ismerkedési Estet.

A VOLT Corner-ben bárki bizonyíthatja tehetségét, akár a fesztivál színpadján is bemutatkozhat.

Total Dance Fesztivál

A tavalyi őrületes retro buli után, idén még nagyobb party várható. A kilencvenes – kétezres évek legendás buli-sorozatának VOLT változatában az egykori sláger-gyárosok térnek vissza.

A gyerekek és a VOLT

A 11 éven aluliak belépőjegye egy rajz a Fesztiválról. Olyan különleges programokban vehetnek részt, mint a színfalak mögötti látogatás, a bábszínház, a hangszerpróba, vagy a színes – vidám pom-pom parti.

Több mint zene

Idén visszatérnek a dumások, Fábry Sándor és Jankovics Péter nevetteti meg a nézőket, lesz TÁP Színház, és ott lesz Csernus Imre, Zacher Gábor, Hevesi Kriszta, vagy a Szépírók társaságának tagjai.

Minden reggel detox jógával indul a nap, felépül a 30 m magas óriáskerék, és lesz bungee jumping, dodgem, katapult, trambulin és pingpong.

A kertmoziban esténként 2 – 2 kultikus film kerül vetítésre.

A páneurópai piknik 30. évfordulójára a #piknik30 programsorozaton emlékezhetnek a fesztiválozók – többek között – Lobenwein Tamás fotókiállításával, az 1989-es slágerek a diszkójával, Trabant installációkkal.

A képzőművészet nem maradhat ki: az Amikor galéria pop-kult plakátjai és Nagy László tervezőgrafikus kiállítása várja az érdeklődőket. A VOLT Art Group tagjai pedig különböző helyszínek dekorációit készítették el.

Lesz még Palacsinta Fesztivál, és a Poncichter negyedben finom borok.

VOLT+

A nemes ügyek felkarolása fontos a Fesztiválnak. Idén együttműködik az Út a Mosolyért Alapítvánnyal és a Media Unioval. Utóbbi a tanári pálya megbecsülésének növelését tűzte ki célul idén. A VOLT helyet adott a Láthatatlan Kiállításnak is.

A többször felhasználható és visszaváltható repohár ebben az évben szintén alkalmazásba vétetik.

Sopron a csillagok városa

Tovább gyarapodott a Csillagok Városa projekt gyűjteménye: a Depeche Mode által inspirált, a zenekar által dedikált szoborszékkel a Dömötör Cukrászda teraszán. A több mint 40 darabot számláló gyűjteményről a www.csillagokvaros.hu oldalon lehet tájékozódni.

Barokk és reform kor

A fertődi Esterházy-kastély és a nagycenki Széchenyi-kastély jelen lesz a VOLTon. A Fesztivál karszalagjával mindkét kastély térítésmentesen látogatható.

 

Programokban tehát nincs hiány, idén is a sokszínűség jellemző a Telekom VOLT Fesztiválra, válassz!

Hasonló cikkek

Hírlevél