A modern házasság útvesztői

Szerelem, házasság, gyerekek. Valahogy ez volt a lineáris folyamata a párkapcsolatoknak egy évszázaddal ezelőtt, vagy talán még most is a vidéki településeken. A felgyorsult, globalizálódott metropoliszokban viszont nem csak az életstílus, hanem a párkapcsolat fogalma is megváltozott. Vagy csak mi bonyolítjuk túl.

A legtöbben akkor döntünk úgy, hogy megházasodunk, amikor azt érezzük, hogy valakit szeretünk, és az viszont szeret minket, és az sem állíthat meg minket, hogy a szüleinknek nem tetszik a választottunk, hogy a pasink sokkal tehetősebb, vagy a csajunk egy előkelő családból származik. Ennek ellenére mégis mindenhonnan azt halljuk, hogy a házasság ma is nagyon nehéz, talán nehezebb, mint valaha. De miért?

Egy friss interjúban a bestseller szerző Remit Sethi, és a párterapeuta Esther Perel fejtette ki, hogy vajon miért hatalmas kihívás a modernkori házasság.

„Azért házasodni, mert mély vonzódást érzünk valaki iránt, szerelembe esünk vele, és vágyakozunk iránta, egy igazán új keletű dolog. Ez a romantikus szemléletmód nyugatról érkezett, 150 évvel ezelőtt. Addig soha nem volt a házasság alapja a szerelem és a szenvedély”

– kezdte Remit Sethi. Amit Perel azzal egészített, hogy a hagyományos házasságtól, „szövetséget akarunk, családi életet, társadalmi státuszt, tiszteletet, és gazdasági stabilitást” várunk. A mai világban viszont ez már nem elég, a teljesült vágyak, kiegészülnek még több igénnyel.

Szex a lelke mindennek

Azt akarjuk, hogy a társunk legyen a legjobb barátunk, a legbelsőbb bizalmasunk, és szenvedélyes szeretőnk. A növekvő igények is komoly – és nem mindig pozitív- hatással vannak a szexuális életünkre. A házastársi kötelesség intézményét felváltotta egy jóval romantikusabb elképzelés, amelyben a házasságtól is valódi szexuális élvezetet és érzéki kapcsolódást várunk.

Egyszóval, ha a partnerünk ki is elégíti minden szociális és társadalmi igényünket, még mindig rengeteg helyszín marad a csalódásra. Aminek színtere leginkább a hálószoba. A szexuális frusztrációk a jelen társadalmunk tudatalatti bomlasztói. A szexuális szabadság olyan mértéket öltött, hogy aki nem talál kielégülést saját kapcsolatában, pillanatok alatt a szeretőkereső oldalon találja magát, néhány órával később pedig már a másik ágyában. Régen nem volt ennyire egyszerű a dolog, de mára vannak kifejezetten e célra szánt közösségek.

Vissza a régihez?

Két évszázaddal előtt az emberek azért házasodtak, hogy jobb kilátásaik legyenek, legyen menedékük, és valaki megvédje őket az erőszaktól. Aztán valamikor a XIX. század közepén elkezdték szempontként kezelni a szerelmet, és a jó társaságot, és 1960 óta egyre kevésbé érzik kötelezőnek a házasságot, és egyre inkább szükségtelenné válik az önmegvalósításhoz. Ez azt jelenti, hogy azok a frigyek, ahol a felek kielégítik egymás egzisztenciális igényeit, boldogok lehetnek, ahol viszont nem teljesítik a másik elvárásait, hamar eluralkodhat az elégedetlenség. Persze ez nem azt jelenti, hogy vissza kell térni a szüleink család-modelljéhez, inkább csak azt, hogy mérlegelni kell, milyen elvárásokat támasztunk a házastársunk felé, és figyeljünk rá, hogy visszafelé is ésszerű mennyiségben kapjuk őket.

Talán, ahogy Finkel sugallja, másfelé is keresnünk kell a személyes kiteljesedésünket, például barátok és hobbik által, hogy ne mindent a házas életünktől várjunk. A modernizáció hozta elmagányosodás okozta társfüggőség, tipikus kapcsolatromboló, hiszen minden a társunkkal élünk meg, osztunk meg, a saját személyiségünk, miliőnk pedig egy idő után elvész. Mi marad, ha a társ eltűnik? Semmi. Épp ezért eszeveszett módon kapaszkodunk belé, és elfelejtünk élni, a mi magunk módján. Ez egy idő után megmérgezi a szerelmet, egyhangúvá és kihűltté teszi a házasságot.

A házasság soha nem lesz tökéletes, de ha tisztában vagy a társadalmi igények, és kulturális elvárások mellett a saját, személyes szükségleteiddel, az talán az első lépés lehet a megoldás felé.