Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Bödőcs vitt egy kis hazait a londoni magyaroknak

A népszerű magyar humorista kiruccant Londonba, hogy az ott élő magyaroknak is elvigye Cefre Palota című estjét. A fellépést, illetve az utazást Bödőcs Londonban címmel, két részben adja le a Comedy Central, az első epizódot ma este 21.00-kor.

Standup trilógiájának befejező darabjával lezár egy korszakot a népszerű standupos Bödőcs Tibor. Mielőtt azonban átmenetileg visszavonulna, még láthatja őt a közönség, méghozzá a Bödőcs Londonban című két részes produkcióban. A humorista ugyanis úgy döntött, hogy a brit fővárosban élő magyarokhoz is ellátogat, és elmeséli nekik, mikből maradnak ki legnagyobb pechjükre manapság.

Legújabb önálló estjében, a Cefre Palotában a nemzeti konzultáción és a migránsválságon át egészen Vlagyimir Putyin magyarországi látogatásáig terítékre került minden közéleti esemény az elmúlt időszakból. De nem bírta ki, hogy csak a jelenről beszéljen, ezért felelevenítette hazánk történelemének jeles eseményeit is, természetesen görbe tükröt állítva elénk. Többek között szó esett arról, hogy állítólag nem is volt honfoglalás, hiszen már azelőtt itt voltunk, mire megjöttünk volna. A magyar dinoszauruszok létét is felvetette: szerinte feltehetőleg Hungarosaurus Rexnek, illetve Matthias Rexnek hívták őket. Mert úgy véli, hogy a dinók igazi magyarok lehettek:

„Bajszosak voltak, lovon jártak, lecsót főztek és sorban állás közben panaszkodtak” – viccelődött.

Bödőcs Tibor egy Búcsúszentlászló nevű, aprócska zalai községből származik, ezért vérbeli, falusi sztorikkal is kedveskedett a világvárosban élő honfitársainak. Szóba került a helyi plébános, akiről azt hitte, hogy a kocsmában azért térdepel a nyerőgép előtt, mert imádkozik a szerencsejátékosokért, miközben csak a pénzt jött kiüríteni, hiszen övé az automata, de megemlítette a polgármester szegycsontig érő, Mickey egeres nyakkendőjét is, valamint kiderült számára, hogy mekkora élmény, ha Mága Dzsenifer énekli a Szózatot a falunapon – ráadásul angolul.

Bödőcs Londonban első rész szeptember 23-án, pénteken 21.00-ól, ismétlés 25-én, vasárnap 19.00-tól. A második rész szeptember 30-án, pénteken 21.00-tól, ismétlés október 2-án, vasárnap 19.00-tól, a Comedy Central műsorán.

Hasonló cikkek

Hírlevél

Related Articles