Erzsébet királynő halála gyökeres változásokat hozna

A királynő és férje amúgy is állandó szereplője a brit médiának, ám az elmúlt néhány hétben még többet kerültek címlapra, mint általában, s a megjelenések túlnyomó része sajnos nem volt pozitív hangvételű. Legtöbbjük aggodalmas hangvétellel íródott, míg mások a kilencvenegy éves uralkodó egészségügyi állapotát feszegette.
A királynő tavaly ünnepelte kilencvenedik születésnapját, és azt hogy ő lett az Egyesült Királyság legrégebben trónon lévő uralkodója. A karácsonyi időszakhoz közeledve azonban egyre kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt. A tradicionálissá vált december 25-i utazást is el kellett halasztania a királyi párnak, és II. Erzsébet az szent misén sem jelent meg. A menetrendszerinti vakációt a királynő egészségügyi állapota miatt kellett átszervezni, ugyanis az uralkodó náthás lett, a betegség pedig hetekig elhúzódott. Először január 8-án mutatkozott újra a nyilvánosság előtt, Sandrinhamban a vasárnapi szent misén, az addig eltelt egy hónapban, pedig számos hírt lehetett olvasni, ami halálhírét keltette II. Erzsébetnek.
Mi lenne akkor, ha…
Az álhírekre reagálva a Business Insider összegyűjtötte mi történne, ha az uralkodó befejezné földi pályafutását, és az égből figyelné tovább szeretett országát.
Pánik
A brit lakosság szereti az uralkodóit. Emlékezzünk csak vissza, hogy Diana hercegnőt is mennyi ideig gyászolták. Gyakorlatilag alig van olyan tősgyökeres brit polgár, aki a II. Erzsébet nélküli világba született volna, így komoly változásokat hozhat az uralkodó halála a civil szférában is.
Pénzügyi káosz
A királynő halála világszerte változásokat hozna, és első sorban a brit pénzügyis piacot érintené. A Business Insider szerint egy időre bezárna a tőzsde és a bankszerkor, és a halált követő 12 napban teljes lenne a gazdasági káosz, amit milliárdokba kerülne helyre állítania a kormánynak.
BBC
Mivel a királynő fontos szereplője a britek mindennapjainak, így nem csak alattvalók milliói fejeznék ki részvétüket virágcsokrokkal, és mécses gyújtással, hanem a legnagyobb brit műsorszolgáltató a BBC is, ami valószínűleg a gyász időszakában nem sugározna vígjátékokat, humoros, szórakoztató tartalmakat.
A himnusz szövege is módosulna
A hivatalos angol himnuszban többször elhangzik, hogy „Isten éltesse a királynőt!”. Halálra után valószínűleg átírnák a sorokat tartalmazó versszakokat, lévén, hogy II. Erzsébetnek csak férfi örökösei vannak.
Változna az „ünnepnapok” száma
Az uralkodó temetésének napja a brit történelemben munkaszüneti nappá lenne nyilvánítva, ahogy az őt követő utód megkoronázásának dátuma is.
Névváltás
Attól függően ki kerül a trónra Károly nevet változtatna. Korábban is felröppent már a pletyka, hogy Károly herceg nevet változtatna II. Erzsébet halála után. Az eredeti tervek szerint a III. Károly király nevet venné fel, ami a történelmi vonatkozását tekintve nem túl szerencsés választás. A lehetséges megnevezések között a VII. György király is szerepelt egészen unokája, a kis herceg megszületéséig, ugyanis a királyi pár férfitagjának teljes neve: Károly Fülöp Artúr György.
A királynő halálára fel vannak készülve a palotában, sőt akcióterv is létezik a szomorú helyzetre. Ha II. Erzsébet életét veszti otthonában, akkor az úgynevezett „Bridge” protokoll lép életbe, miszerint kiürítik a palotát. Arra viszont nincs terv, hogyha nyilvános helyen vagy hirtelen halálozik el Anglia legkedveltebb uralkodója.