Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Londonban szennyezettebb a levegő, mint Pekingben

A napok óta romló helyzetért elsősorban a hagyományos tüzelésű kandallók és kályhák felelősek. Mint kimutatták, a levegőszennyeződés Londonban 9500, Nagy-Britannia egészében negyvenezer fő idő előtti halálát okozza évente.


A brit főváros polgármestere fekete riasztást rendelt el a város egyes részein átláthatatlan szmog miatt, és azt mondta, hat éve nem volt olyan rossz a helyzet, mint most. Sadiq Khan szerint különösen súlyos a kialakult helyzet azért, mert 360 iskola a legszennyezettebb levegőjű kerületekben található.

– Minden londoni diáknak joga van ahhoz, hogy tiszta levegőt lélegezzen be. Szégyenteljes tény, hogy több mint 360 iskola tanulói ezt nem tehetik meg, mert iskoláik a város legszennyezettebb pontjain találhatók.

Gyerekeinkre különösen nagy veszélyt jelent ez a rossz levegő – hangsúlyozta Khan.

Szavai szerint keddre a „levegőben lévő mocsok” kritikus egészségi helyzetet idézett elő. A mérések egyértelműen azt bizonyították, hogy a londoni légszennyezettség a 2014-es pekingi szintet is meghaladta: míg Pekingben 190, a brit fővárosban 197 mikrogramm nitrogén-dioxidot találtak egy köbméter levegőben.

A King’s College London szóvivője szerint 2011 áprilisában voltak hasonlóan riasztóak a londoni adatok, amit több tényező egyidejű megléte váltott ki. Így a tartósan hideg időjárás, a szélmentes idő, a közlekedés okozta szennyezés, valamint a fatüzelésű készülékek által kibocsátott füst együtt tehető felelőssé a kritikussá vált helyzetért. A kéményekből kiáradó füst mennyisége pedig nem csökken, sőt, egyre több kerül a brit főváros levegőjébe,  nagyrészt azért, mert jó ideje éjszakánként mínuszokat mutat a hőmérő.

Nagy-Britanniában több mint egymillió lakásban használnak fatüzelésű kályhát, és számuk évente 175 ezerrel szaporodik. Az elmúlt öt évben háromszor több kályhát értékesítettek, mint azt megelőzően, elsősorban anyagi okok miatt: így sokkal olcsóbb ugyanis befűteni a lakásokat, mint valamilyen más, gáz- vagy villanykészülékkel.

A jelenség kapcsán a University of Southampton szakértői nem először hívták fel a figyelmet arra, hogy a fatüzelésű eszközök súlyosan szennyezik a szabad levegőt. A helyzet immár azzal fenyeget, hogy kárba vész annak a levegő tisztaságára vonatkozó törvénynek minden előnye, amely az 1952-es, tizenkétezer ember életét követelő Nagy londoni szmog után lépett életbe  hangsúlyozták.

Sok iskola udvarára nem is engedik ki a gyerekeket játszani, az országos egészségügyi intézet (PHE) pedig arra figyelmeztetett, hogy nem ajánlatos a szabadban sportolni. Sadiq Khan ezt azzal toldotta meg, hogy bejelentette: hamarosan iskolák százainál fogják betiltani, hogy a szülők járó motorral várják autóikban a gyerekeiket tanítás után, a legtöbb szennyező anyagot kibocsátó gépkocsik pedig egyáltalán nem várakozhatnak majd az intézmények bejárata közelében.

Lesz tennivalójuk az iskoláknak is: zöldsövényeket, bokrokat kell telepíteniük, hogy felfogják az utca felől érkező kipufogógázokat, a diákokat pedig arra fogják buzdítani, hogy gyalog vagy kerékpárral menjenek iskolába.

Száz londoni iskola a Greenpeace környezetvédelmi szervezet közreműködésével levélben fordult a főpolgármesterhez. Ebben azt kérik, hozzon lépéseket annak érdekében, hogy csökkenjen az utakon a dízelüzemelésű gépkocsik és nőjön a környezetkímélő fajták száma, javuljon a tömegközlekedés, és váljon biztonságosabbá az iskolák környékén a gyalogos és a kerékpáros közlekedés.

Az ipar és a közlekedés – elsősorban a dízelautók használata – okozta levegőszennyeződés Londonban 9500, Nagy-Britannia egészében negyvenezer fő idő előtti halálát okozza évente, jelentős szerepet játszik számos szív- és tüdőbetegség és az asztma kialakulásában, és megnöveli a rákbetegség kialakulásának kockázatát. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek, akik a rossz levegő miatt hamar köhögni kezdenek, hajlamosabbakká válnak a légcsőhurut és az asztma kialakulására, és károsan hat tüdejük és agyuk fejlődésére.

Hasonló cikkek

Hírlevél