Ügyvédnél vagyok! Jogi fogások és melléfogások

Sztárügyvédet keressünk, olyan ügyvédet kérjünk fel, aki sokat szerepel a médiában, vagy akiről azt hallottuk, hogy a szomszédunknak pert nyert? Szempont-e, hogy milyen az ügyvéd irodája, luxussal berendezett-e, vagy éppen nagyon egyszerű, hogy hol helyezkedik el, könnyen megközelíthető- e vagy éppen, hogy mennyibe kerül.Háromféle ember van: az egyiknek már volt szüksége ügyvédre, a másik nyakig ül egy peres ügyben, a harmadiknak pedig majd ezek után gyűlik meg a baja a joggal. Válás, ingatlan ügyek, viták a szomszéddal, közlekedési baleset, munkaügyi viták és még sorolhatnánk, hogy életünk során hányféle esetben kell ügyvédhez fordulnunk.

Dr. Kamarás Péter Ügyvédnél vagyok! Jogi fogások és melléfogások című könyve megpróbál fogódzkodót adni-e nagyon nehéz kérdésben számos konkrét eset kapcsán. A szerző, aki dolgozott ügyészként, újságíróként, majd több, mint két évtizedet ügyvédként, közérthetően, mégis szakszerűen ad tanácsokat arról, hogy életünk egy-egy nehéz időszakában, nehéz döntése előtt miként mérlegeljünk, mire számíthatunk, ha jogi segítségre van szükségünk. No és mi van akkor, ha úgy érezzük, hogy a választott ügyvéd nem megfelelően képvisel bennünket? Mit tegyünk, hogyan adjuk át ügyünket egy másik szakembernek?

Dr. Kamarás Péter Ügyvédnél vagyok! Jogi fogások és melléfogások
Zimber-könyvek sorozat