A britek egy külföldi szemüvegén át
A Vouge újságírója összegyűjtötte a legjellemzőbb brit tulajdonságokat, amelyek olyan hétköznapinak számítanak, hogy a hosszú évek óta kinn élők már észre sem veszi az angoloknak meg mindez természetes. De milyenek is a britek? A tíz hónapja Londonban élő New York-i Vouge újságíró összefoglalta a leglényegesebb jellemzőiket.
Az angolok minden mondata azzal kezdődik, hogy „elnézést..”. A brit udvariasság mindig is világhírű volt, és szerencsére az évek múlásával sem kopott ki.
Átkelni az úton ijesztő, mert a sofőrök ahelyett, hogy lassítanának, inkább beletaposnak a gázba. Ez kissé ellentétesnek tűnik az angol jó modorral. Az egyetlen biztonságos hely a zebra.
Nincs náluk esernyő annak ellenére, hogy szinte minden nap esik. Ez amolyan, angol szokás.
Ráadásul imádnak az időjárásról beszélni. Ez nem sztereotipizálás, ez tény.
De nem csak az időjárást szertik, hanem a metrót. Még azok is elismerően és rokonszenvvel beszélnek róla, akik amúgy nem is használják.
A „cheers” pohárköszöntő náluk annyit tesz: köszönöm, viszlát. Épp ezért sosem mondják tószt közben.
A kedvelt brit Bank Holiday-ek többször is felbukkannak egy évben, de igazából senki sem tudja, hogy mit ünnepelnek egészen konkrétan.
Az első emelet valójában a másodikon kezdődik.
A limonádé a briteknél a Sprite-ot jelenti.
A brit furcsaságok ellenére, mégis sok turista és dolgozni vágyó külföldi választja az Egyesült Királyságot. Neked is van valami jó sztorit? Írd meg nekünk az uzenet@wemagazin.com-ra!