A hős fogember
Ki vigyáz a gyerekek fogaira? Sem szuperhősök, sem kommandós alakulatok, sem szép tündérlányok nem őrzik a fogak épségét. A gyerekeknek és – főként – szüleiknek kell odafigyelniük, hogy az első tejfogak sokáig épek és egészségesek maradjanak.

Ebben segít a dm Mosolygó fogacskák programja, amely játékos formában hívja fel a családok és a pedagógusok figyelmét a fogápolás fontosságára. Idén újdonsággal is készült a dm: megszületett a program dala az Iszkiri együttes előadásában. A játékos rigmusokból kiderül, mi minden történhet a fogakkal, ha nem vigyáznak rájuk a gyerekek.
A dalhoz videóklip is készült, amely augusztusban és szeptemberben a Minimax csatornán látható.
A dm 2016-ban pályázatot ír ki általános iskolák első és másodikos osztályainak, a pályázat a program dalához kapcsolódik. A diákokat arra kéri a dm, dolgozzák fel a szerzeményt egy kis videó formájában, amelyet egy mobiltelefonnal is elkészíthetnek. Bárki lehet hős fogember!

Az első 10 000 pályázó diák fogápolási kezdőcsomagot kap ajándékba, a legkreatívabb 10 pályázó osztály pedig egészségnapot nyer a Minipolisz gyerekvárosba.
A legjobbakról az idei évben közönségszavazás dönt, szavazni a pályázat weboldalán lehet, a www.dm-egyuttegymasert.hu oldalon, ahol a pályázat részletei is elérhetők.
A pályázat időszaka: 2016.09.15-2016.10.12.
A programot a dm törzsvásárlói pontadományozással támogathatják augusztus 11. és szeptember 28. között, cserébe a dm egy foglalkoztató füzetet ad ajándékba, amellyel a gyerekek játékos formában sajátíthatják el a helyes fogápolás alapjait.

A programmal a családok a Minipolisz gyerekvárosban és a Minimax gyerekhajón is találkozhatnak.
„A Mosolygó fogacskák program kedvelt az iskolák körében, tavaly több, mint 8000 diákhoz jutottak el a dm ajándékai. Büszkék vagyunk rá, hogy a program elnyerte a CSR Hungary 2015 díjat, és a 3 Jócselekedet pályázat Legnagyvonalúbb jócselekedet különdíját is – nyilatkozta Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere.
A dm szakmai partnere a programban a Signal termékeket forgalmazó Unilever Magyarország Kft.