A nagy szakkörkép – avagy hova járassuk gyermekünket iskola után?

Felnőtt életünk során gyakran gondolunk arra, hogy „bárcsak megtanultam volna gitározni/furulyázni, bárcsak jártam volna fociedzésre/úszni/balettozni” és még gyakoribb a szüleink hibáztatása, amiért megengedték, hogy abbahagyjuk a különórákat. Mit tegyünk most, hogy mi lettünk a szülők?

A gyerek onnantól kezdve, hogy bekerült a tanrendszerbe legalább 12, de a legtöbb esetben a következő 15/17 évet az iskolapadban fogja tölteni háromnegyed 8-tól délutánig. Ez elkerülhetetlen, de azt nekünk, szülőknek kell eldöntenünk, hogy emellett akarjuk-e még mindenféle különórákra járatni, és hogy ez vajon terhelésnek számít-e.

Rengeteg szülő esik abba a hibába, hogy a saját gyermekkori vágyait szeretné kiélni a gyerekein. Lehet, hogy ő nagyon szeretett volna balettozni, de biztos, hogy ez a kislányára is igaz? Hányszor hallottuk általános iskolai barátainktól, hogy a szolfézs mennyire borzasztó és utálják? Ráadásul a délután kettőkor kezdődő szakkör pont azt az időt veszi el, amit játszással tölthetne az udvaron. De mi van abban az esetben, ha a gyermekünk nem csak szülői nyomásra, hanem valóban szeretne valamilyen szakkörön részt venni, mik a lehetőségeink és mennyibe kerülnek?

Sport

A sport a legkézenfekvőbb iskola utáni program, hiszen ha az iskola nem fárasztja le eléggé a gyereket, akkor utána a másfél órás edzésen kedvére kirohangálhatja magából a felgyülemlett feszültséget. De kérdés, hogy az iskolai csapatba írassuk be vagy egyesületbe? Az én tapasztalataim szerint, ha a gyermek tehetséges és ő maga is komolyan gondolja a sportot – azért azt még ne kérdezzük meg, hogy olimpiai úszó akar-e lenni, de ha tényleg várja az edzéseket és jó abban, amit csinál – akkor írassuk be egy egyesületbe. Valószínűleg az ár borsosabb lesz, és vennünk kell majd mezt és cipőt és saját labdát, azonban sokkal jobb lehetőségek állnak rendelkezésünkre, arról nem is beszélve, hogy az iskolán kívül is tud barátokat szerezni. És ezek a barátságok gyakran erősebbek és tartósabbak, mint amit az osztálytársakkal tudnak kialakítani.

Hogy mi a megfelelő sportág, azt a gyerekünkhöz kell igazítani. Lehet, hogy kislány és focizni szeretne vagy kisfiú és szertornázni, ebbe tanácsos nem beleszólni, hiszen a gyereknek illik élveznie is amit csinál. Fontos felismernünk azt is, hogy nem számít, hogy a nagytesó mit sportol, hiszen a gyakran ég és föld a különbség a két gyerek között.

Zene

A zene az egyik leghasznosabb dolog, amit gyermekkorunkban megtanulhatunk, és amit általában a legjobban élvezünk is. Egészen addig, amíg nem kell szolfézsre járni. A szolfézs abszolút nem zökkenti ki gyermekünket az iskolai órák monotonitásából, pont hogy hozzáad. Rengetegszer hallottuk már, hogy mennyire szeretnek gitározni/zongorázni/akármit csinálni, és hogy ügyesek is benne, de a szolfézshoz már nem fűlik a foguk. Nos, ez az a pont, amikor érdemes elővennünk azt a kikezdhetetlen érvet, hogy mi vagyunk a szülők és mi jobban tudjuk. Hogy miért? Mert ha engedjük neki, hogy abbahagyja a zenélést, akkor később nagyon fog majd érte haragudni. Persze ha nem egyszerűen az a baj a szolfézzsel, hogy unalmas, hanem valami egészen más húzódik meg a háttérben, akkor kicsit át kell gondolni a vasmarkúságot, de egyéb esetben ne hagyjuk magunkat.

A zenetanulás egyébként valószínűleg a legköltségesebb iskolán kívüli tevékenységek közé tartozik, hiszen nem csak a különórákat kell fizetnünk, de a sok esetben a hangszert magát is meg kell vennünk.

Művészet

A művészeti szakkörök talán a legellentmondásosabbak. Hiszen ha úgy vesszük, gyakorlati haszna nincs. Azonban ez nem kéne, hogy érdekeljen. Hiszen, ha szeret rajzolni és festeni, akkor miért ne tehetné? Az én legszebb általános iskolai emlékeim a rajz és a színjátszó szakkörhöz fűződnek. Egy művészeti szakkör sokkal inkább jelent kikapcsolódást – felnőtt színezők, hahó! – , mint valami olyan, ami folyamatos koncentrációt igényel, mint egy koreográfia megtanulása, a szolfézsvizsgán eljátszandó darabok tökéletesítése vagy a lelkük kidolgozása az edzésen. (Persze, ha színjátszóra íratjuk be, akkor meg kell tanulni a darabot, de az mókás és jóval kötetlenebb.)

Felmerül a tehetség kérdése. Mi van akkor, ha a lelkét is kitáncolja, de egyszerűen nem megy neki? Mondjuk el, vegyük ki? Nem javaslom, hiszen nagyon fog fájni neki. Vannak olyan szülők, akik ha a kislányuk kitalál egy egész koreográfiát, azt mondják, hogy de ez nem is tánc, csak elmutogattad a dalszöveget, vagy rámutatnak arra, hogy a fellépésen mindig hátul van a kicsi és egyébként is, mindig a társait nézi, mert nem bízik saját magában. Lehet ilyen szülőnek lenni, de hosszú távon nem kifizetődő. Ha tényleg úgy van, ahogy mondja, előbb-utóbb rájön a kicsi magától is, vagy éppen fejlődik és mindez megváltozik. Soha ne minősítsük negatívan a munkáját, hiszen a szülei vagyunk, ha valakitől, akkor tőlünk nem vágyik erre.

Tárgyakhoz kapcsolódó szakkörök

A tárgyak, amikhez szakkörök kapcsolódnak általában a matematika, magyar nyelv és az idegen nyelvi órák. Ezek a szakkörök egészen biztosan nem a kikapcsolódást fogják elősegíteni, azonban kimondottan hasznosak lehetnek. Ha a gyermekünk mondjuk kiemelkedően jó matekból, akkor nem rossz ötlet a tanórákon kívül is járatni, hiszen így eljuthat különböző versenyekre és megismerkedhet olyan feladatokkal, amikre órán már nem jut idő.

Ne tévesszük össze, ez nem felzárkóztató, de ha már itt tartunk: érdemes-e felzárkózatóra járatni? És ha igen, akkor egy különtanárhoz vagy az iskolába? A különtanár nem kevés pénzbe kerül, mostanában átlag 2500-3000 forintot kérnek 45-60 percért, azonban így kizárólag a gyerekünkre figyelnek és az ő képességeik alapján diktálják a tempót. Ez átvitt és szószerinti értelemben is gyakorlatilag megfizethetetlen.

Felmerül a nyelvi órák kérdése. A második nyelv manapság már elengedhetetlen és egyre többen íratják már az óvodás korú gyermekeiket angol vagy német nyelvű magánoviba. Az egyáltalán nem kérdés, hogy ez hasznos-e, mert az. De vajon élvezetes is? Sajnos nem igazán, és nem szívesen fog a teremben ülni sem játék helyett. De nagy valószínűséggel már gimnazista korában meg fogja köszönni, amiért nem hagytuk, hogy ne foglalkozzon vele. Ilyen egyszerűen ennél nagyobb előnyhöz nem tudjuk juttatni.

Hogy összességében milyen tanulság vonható le mindebből? A legfontosabb, hogy ne erőltessünk semmit, de attól még mi vagyunk a szülők és mi vagyunk a felnőttek, így az irányítás is a mi kezünkben van. Néha fontosabb, hogy jót tegyünk a gyermekünknek, mint hogy a barátaik legyünk. 

Képek: 1 2 3