Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Az érintés gyógyít az ölelés pedig maga a boldogság kulcsa

Köztudott tény, hogy az érintés, a simogatás stresszoldó hatással bír, de az ölelésről is kiderült egy s más, így a tudományra hivatkozva bátran ölelkezhetünk, amennyit csak jólesik. 


A Kaliforniai Egyetem kutatói az érintés szervezetre gyakorolt hatásának vizsgálata közben az öleléssel kapcsolatban is érdekes felfedezést tettek.

A gyógypuszi tényleg gyógyít

A kutatás során 25 jelentkezőt választottak ki, többnyire diákokat, akik boldog kapcsolatban éltek a barátjukkal, legalább fél éve. A vizsgálatok kimutatták, hogy amikor a pár női tagját fájdalom érte és azt követően látott egy képet a párjáról, sokkal kevésbé érzékelték a kellemetlenséget. Hasonló eredménye volt annak is, mikor egy általuk elviselhetőnek minősített tesztet kellett kibírniuk, de foghatták a barátjuk kezét közben.

A megfigyelés további szakaszában a résztevőknek három „fájdalomcsillapító” lehetőség közül kellett választaniuk: a szerelmük érintése, egy idegen kezének megfogása vagy egy labda szorongatása. A résztvevők szerint sokkal kisebb fizikai fájdalmat éreztek, mikor megfoghatták az idegen kezét vagy a párjukét. Ez azt is megmagyarázhatja, hogy miért érzik jobban magukat a gyerekek a gyógypuszitól.

Ehhez hasonló felfedezés, hogy a kisállatok simogatása is csökkentheti a kellemetlenséget, amit azok a betegek is megerősítettek, akik arról számoltak be, hogy fele annyi fájdalomcsillapítóra volt szükségük, mikor velük volt egy kisállat. Nem meglepő hát, hogy az állattulajdonosok jobb egészségnek örvendenek, és kevesebb stressz van az életükben.

A boldog házasság titka a … 

Dr. Ludwig Lowenstein pszichológus pedig kijelentette, hogy a boldog házasság titka négy ölelés egy nap. A pszichológus önmagukat boldognak tartó házaspárokat kért meg arra, hogy próbálják megbecsülni, mennyi időt töltenek együtt, így remélve, hogy megfejtheti a boldog házasság titkát.

Az eredményben végül az szerepelt, hogy minden párnak meg kéne kísérlenie havonta legalább hét estét együtt tölteni otthon, illetve minden hónapban kétszer elmenni egy romantikus randira, természetesen egymással. Sokat segítenek még a romantikus séták és a közös programok.

A párok még azt ajánlották, hogy a férj adjon minden hónapban legalább egy ajándékot a feleségnek, legyen az egy virág, vagy bármi más, de ami még fontosabb szerintük, hogy legalább egy estét töltsenek külön a szerelmesek, hiszen mint tudjuk: a hiánytól a szív jobban szeret.

Hasonló cikkek

Hírlevél