C-vitamin – A téli vírus-szezon ellenszere
Közeleg a tél – mondják a Starkok a Trónok harcában, ám ők nem gondolnak sokat a helyes c-vitamin bevitelre, és hát ahogyan a példa mutatja, nem is gyakran érik meg az időskort. Ám nekünk oda kell figyelnünk rá, hiszen a hideg idő, és a korai sötétedés miatt amúgy is hajlamosak vagyunk ilyenkor a levertségre, a depresszióra, és vírusoknak is ez a kedvenc évszaka.
Több tisztázatlan kérdés is van ezzel kapcsolatban, de leginkább az merül fel, hogy mennyit szedjünk belőle, és milyen formában vigyük be?
A C- vitamin vízben oldódik, így könnyen kiürül a szervezetünkből, ha nincsen rá szükségünk. Ennek ellenére semmiképpen nem jó, ha túl sokat szedünk belőle, hiszen a kiürülése nagyon megterheli a veséinket.
Tudomásunk szerint Szent-Györgyi Albert napi 1000 mg-ot fogyasztott, amikor beteg volt, akkor pedig 8-9 ezerre emelte az adagját. 91 éves koráig élt, ám ebből nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket. Az OÉTI álláspontja szerint, az emberek nagy részének napi 80 mg fedezi a szükségleteit, persze ez nagyon sok mindenen múlik. Például akik aktívan sportolnak, dohányoznak, vagy betegek, ennél jóval többre lehet szükségük. Elméletileg még halálos adag is létezik belőle, de ez napi egy kiló aszkorbinsavat jelentene, így ettől nem kell tartanunk. Mindenképpen tanácsos a napi adagunkat kétfelé, vagy akár többfelé osztani, hogy ne egyszerre terhelje szervezetünket. A legjobb, ha elsősorban ételekkel visszük be a kívánt mennyiség egy részét, és pótoljuk mesterségesen előállított c-vitaminnal, vagy aszkorbinsavval.
Sok zöldség, gyümölcs, és egyéb élelmiszer van, amit akár a sarki zöldségesben is könnyűszerrel megkaphatunk, és magas c-vitamin tartalmuk van. Például a csipkebogyótea, az áfonya, a fekete ribizli, a paprika félék, a kiwi, és brokkoli is ilyen. Legjobb, hogyha nyersen, vagy minél kevésbé feldolgozva fogyasztjuk őket, hiszen megfőzve hamar eltávozik belőlük a lényeg.
És persze, hogyha ezeken az ételeken keresztül visszük be vitaminokat a testünkbe, annak más pozitív hatásai is vannak, hiszen tele vannak más vitaminokkal is, és így muszáj odafigyelnünk a tudatos táplálkozásra.
Azon felül, hogy az immunrendszerüket megerősíti ez a vitamin, harcol a rákos sejtek ellen, védi a bőrünket és az ínyünket, a szürkehályognak és az ízületi bántalmaknak is csökkenti az esélyét, tehát mindenképpen érdemes erőfeszítéseket tennünk azért, hogy megfelelő mennyiséget tudjunk fogyasztani belőle.