Skip to main content

Culture Corner

|
Tutanhamon elátkozott trombitája szerencsétlenségek sorát indította el  Az egész történet olyan, mintha egy Indiana Jones-film forgatókönyve lenne. Egy fáraó sírjából előkerült ezüst hangszerről van szó, mely kísértetiesen emlékeztet a zsidók titkos ókori fegyverére, s amelyet Egy…
|
Ma reggel a Talpra Magyar műsorvezetői közös köszönetnyilvánító tapsra szólították a hallgatóikat csatlakozva a nemzetközi kezdeményezéshez.  „Ez mindenkinek egy nagyon új helyzet, össze kell fognunk és közösségként működni. Ezért is fontos, hogy amellett, hogy otthon maradunk és vigy…
|
Elérkezett a március, ami nem csupán a tavasz első hónapja, hanem köztudottan a megújulás időszaka is. Ennek pedig nem csak a ruhásszekrényekben kell megtörténnie, hanem a lelkünkben is – mondja Kolozsi Mariann, coach és tréner, aki jó tanácsokkal is szolgál a testi-lelki frissítéshez. &nb…
|
Egy nagyon izgalmas matematikai törvényszerűségre hívjuk föl a figyelmet, ami többek között ehhez a mostani helyzethez is vezetett. Ezt a törvényszerűséget pillangóhatásnak nevezték el, és az úgynevezett kaotikus rendszerek egyik érdekes tulajdonsága. Bolygón időjárása is egy olyan r…