Culture Corner
Barack nap még egyszer – a Czakó Piaczon
A térség gasztronómiai termékei mutatkoztak be a Gönci Barack Vigasságon, Boldogkőváralján, ahol az ételek és italok mellett családi programokkal is várták a látogatókat.
Aki lemaradt, megkóstolhatja a gönci barackot szombaton, július 13-án, a Czakó kertben.
A gönci barack a boldogkővá…
Lina és Panni a Sound Safety First programjában
A Balaton Sound-on idén másodszor működött a Safety First program keretein belül a segítségkérést lehetővé tevő SoundWatch felület, és a szakértői meg az önkéntesekből álló gárda. Lina és Panni, vlogger-influencerek szintén részt vettek a munkában.
Dr. Hevesi Kriszta, szexu…
A fesztiválkatlanban Bonnie Tyler
| Music
Az ikonikus brit rock énekesnő, legnagyobb slágereivel és új dalaival érkezik július 27-én a Tokaj Fesztiválkatlanba!
A rekedtes hangjáról – amely mára védjegyévé vált – ismert énekesnő karrierje a ’70-es évek közepén indult, az „It’s a Heartache” című dalával. Ám az végső áttörést a ’80-a…