Elindult a Jupiter, a világ első food truck-ja, amit fogyatékos emberek üzemeltethetnek

A két szervezet közös társadalmi vállalkozást hozott létre, hogy – egy kis segítséggel – a fogyatékkal élő embertársaink is megvalósíthassák álmaikat, és egy sikeres együttműködés részesei lehessenek. Céljuk olyan embereknek adni munkát, akik – noha fogyatékkal élnek – de annál szorgalmasabban tevékenykednek a food truck működtetésében, megmutatva országnak, világnak értékeiket, képességeiket.

A lelkes fiatalok a legfinomabb raclette sajt szendvicseket készítették a fesztiválokon, most azonban a Jupiter lehorgonyzott Budapesten, az Allee Bevásárlóközpontban. Sok embert ki tudnak szolgálni, hiszen tíz megváltozott munkaképességű személy foglalkozik azzal, hogy kiváló minőségben kerüljenek a finomságok a vendégek kezébe, mindezt pedig környezetbarát csomagolásban.
Közös szándékuk, hogy széles társadalmi környezetet elérve és érzékenyítve, a társadalmi vállalkozás ízletes ételeket és italokat kínáljon az érdeklődőknek. Környezettudatos működésük során javarészt hazai alapanyagokat használnak fel. Céljuk, stabil munkát adni fogyatékos embereknek fenntartható működéssel, valamint minél több Jupiter kocsi induljon el az országban, minél több fogyatékos embernek munkát nyújtva ez által.

Pordán Ákos, a KézenFogva Alapítvány ügyvezetője kiemelte, hogy 2008 óta foglalkozik a KézenFogva Alapítvány azzal, hogy a fogyatékossággal élők a nyílt munkaerőpiacon elhelyezkedjenek, ez alatt az idő alatt 1500 embert juttattak munkához.
– Felmerült bennünk 2016-ban egy olyan társadalmi vállalkozás indítása, amely speciálisabb, mint a többi. Ami egyrészt jól működik, mert a piaci igényeknek megfelel, másrészt a társadalmi hatást is el tudja érni, hiszen ezzel érzékenyíthetjük a nem fogyatékos embereket. Egy profitorientált és egy non-profit orientált szervezet találkozásának a gyümölcse a Jupiter – részletezte Pordán Ákos.

Tausz Péter, a Fruccola ügyvezetője hangsúlyozta, mindannyian beleteszik a saját tapasztalatukat, tudásukat, és létrehoznak valami újat:
– A legfontosabb élmény az elmúlt egy évből az, hogy sokan segítettek a megvalósításban. A leglényegesebb üzenet: sok kis segítséggel megtörténhetett az, amit két éve megálmodtunk, hiszen több mint százan adományoztak. Elindulhattunk a Sziget Fesztiválon, amely lehetőséget adott számunkra, hogy kipróbálhassuk magunkat.

Tunyogi Imre, a food truck munkavállalója nagy lelkesedéssel beszélt tevékenységéről:
– A kezdetektől a Jupiternél dolgozom, oszlopos tagja vagyok. Szeretem ezt a munkahelyet, a szívemen viselem, és a legjobb csapattal dolgozhatok együtt.
Berzevici Rita, az Allee Bevásárlóközpont marketing managere elárulta, miért biztosítottak helyet a Jupiternek:
– Örülök, hogy egy ilyen kezdeményezés mellé állhattunk. Minden kollégánk hatalmas lelkesedéssel várta a Jupitert. Büszkék vagyunk, mert egy olyan közösség aktív részesei lettünk, amely folyamatosan tesz is azért, hogy a társadalom tagjai minden megosztottság ellenére közelebb tudjanak kerülni egymáshoz. Köszönjük ezt a nagy lépést, amit a KézenFogva Alapítvány és a Fruccola megálmodott.