Élj tisztán!
A már hagyományossá vált Drogellenes Világnapi koncertet egész napos családi program előzi meg június 26-án. Sok művész adta arcát az eseményhez idén is, amely a Városmajori Szabadtéri Színpadon kerül megrendezésre.

A kezdeményezés célja a család és a barátok felelősségére, a társadalmi összefogásra és a felelős gondolkodásra való figyelemfelhívás.
Az ENSZ-közgyűlés 1987. évi határozata alapján világszerte 1988 óta tartják június 26-án a drogfogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, hogy felhívják a figyelmet a kábítószer-fogyasztás veszélyeire, és a drogkereskedelem elleni harc fontosságára. A drog évente 200 ezer ember haláláért felelős.
A Szabad Tér Színház tavaly rendezte meg első alkalommal és nagy sikerrel a Drogellenes Világnapi koncertet. Folytatásaként idén a Városmajori Szabadtéri Színpad ad otthont az egész napos rendezvénynek.
A Budapesti Nyári Fesztivál immár hagyományos programsorozata a magyar zenei élet kiválóságaival, valamint karitatív szervezetek bevonásával kívánja elérni a társadalom különböző rétegeit. Ezzel alternatívát kínál a tudatos életvezetésre és a szabadidő tartalmas eltöltésére. A Katolikus Karitász és a Magyar Református Egyház segítő szervezetei a vasárnap délelőtti Mesebolt Bábszínház előadását követően prevenciós programokkal, játékos foglalkozásokkal várják a családokat.
A gálakoncert előadói fellépésükkel maguk is csatlakoznak a világnap célkitűzéseihez. A szervezők újra arra törekedtek, hogy a különböző zenei műfajok (világzene, könnyűzene, crossover, jazz) legjobbjai lépjenek színpadra, kedvezzenek a fiataloknak, emellett minél több korosztályt szólítsanak meg.
A különleges eseményen Snétberger Ferenc a tanítványaival – Danyi Csaba, Farkas Zsolt, Szajkó Adrián – valamint Toni Snétbergerrel ad koncertet.
A Szőke Nikoletta Quintet könnyűzenei jazz-feldolgozásokat játszik, az énekes-zenész Szirtes Edina Mókus sokoldalú zenei világából ad ízelítőt, amelyhez vendégként Fekete Jammal János beatboxos csatlakozik.
A tehetségkutatók nemzetközi mezőnyében is méltán dobogós „looper” zenekar, az InFusion Trio izgalmas repertoárral készül, Csemer Bogi ezúttal trióban adja elő a legkedvesebb dalait.

A fiatalokból álló, díjnyertes WindSingers vokálegyüttes humorral fűszerezett zenei világot varázsol a színpadra, Kállay-Saunders András pedig zenekarával adja elő legnépszerűbb számait.

A koncertre 500 Ft-os regisztrációs jegyek válthatók.
Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu