Gyógyszerész és patika

Dr. Mikola Bálint, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége elnöke elmondta, az Év Gyógyszerésze pályázati rendszer egészen felnőtt ahhoz, amit indulásakor elképzeltek. Az a gyógyszerészi tevékenység, ami már Európa nyugati felében kialakult, nálunk is valósággá válik. Örömét fejezte ki azt illetően, hogy a bíráló bizottság milyen nagyszerű munkákkal találkozott.
Dr. Samu Antal, a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének alelnöke szerint választásukban ezúttal az volt a leginkább döntő szempont, hogy olyan új és dinamikusan fejlődő területről van szó, ahol gyógyszerészek a tanácsadó szerepüket maximálisan érvényesíteni tudják. Beteg oldalról és gyógyszerészi oldalról is igen dinamikusan nő azok száma, akik ebben a munkában részt tudnak vállalni.

Tőle megtudhattuk, a gyógyszeres terápiás együttműködés segítése volt a legtöbb pályázat témája.
A zsűri véleménye abszolút egyhangú volt, amikor a győztes kiválasztásra került.
Dr. Dér Péter az Év Gyógyszerésze pályázat győztesének munkája egy közösségi oldalon létrehozott csoportból indul ki, ahol szakértők (több gyógyszerész) választ nyújtanak, a lakosság felöl érkező kérdésekre, mindezt időtől és helytől függetlenül. Ez nem egy üzleti vállalkozás, minden – a programban résztvevő gyógyszerész – a saját szabadidejében teszi ezt segítőszándékkal, annak érdekében, hogy minél érthetőbbé váljon a terápia. Így saját maguk továbbképzését is szolgálják, mivel itt sok olyan kérdéssel is találkoznak, amivel normál közforgalomban nem. 2014 szeptemberétől működik a csoport, jelenleg 2475 tagja van.

Dr. Birinyi Péter, az Év Gyógyszerésze különdíjasa elmondta, hogy ők a ritka betegségek gyógyszerelésével foglalkoznak, melyet a nagy gyógyszergyárak a nagyon ritka előfordulás miatt nem tudnak kiszolgálni, ettől függetlenül igyekeznek 100% egészségnyereséget elérni.
A Kedvenc Patikám nyertese a bakonycsernyei Tilia Gyógyszertár lett, vezetője itt gyógyszerész már 25 éve. Nagyon fontos az állandóság, nem csupán gyógyszerészi hanem a betegek részéről is. Így mivel a patikus és a páciens közti kapcsolat rég elmélyül, feltétlen a bizalom mindkét irányba. A patikában gyógyszerészi gondozást is tartanak, melynek keretében különböző szűrővizsgálatokon lehet részt venni.
Lakossági oldalról is elérte a célját ez a két kampány, mivel a Kedvenc Patikám pályázatra eddig soha nem látott szavazati mennyiség érkezett.
Magyarországon igen jelentős pozícióban van a terápia menedzselés, a gyógyszerészek kiemelkedő szerepet vállalnak az alapellátásban, valamint a lakosság is kezd ez iránt fogékony lenni.
Azonban még mindig van hová fejlődni, mivel az a gyógyszerkiadás, ami nem jár egészségnyereséggel, továbbra is megközelíti a 20 milliárd forintot.
Az Év Gyógyszerésze 2017.:
Dér Péter,Mogyoród – Év Gyógyszerésze 1. helyezett Patakiné Dr. Karancsi Anna ,Berettyóújfalu – Év Gyógyszerésze 2. helyezett Grunda Miklós,Szigetvár – Év Gyógyszerésze 3. helyezett Birinyi Péter, Budapest – Év Gyógyszerésze különdíjas
Kedvenc Patikám 2017.:
Tilia Gyógyszertár, Bakonycsernye – Kedvenc Patikám 1. helyezett Tilia Fiókgyógyszertár, Szendehely – Kedvenc Patikám 2. helyezett Málnalevél Gyógyszertár, Kismaros – Kedvenc patikám 3. helyezett Észak-Nyugati Patika Bt., Kaposvár – Kedvenc Patikám 4. helyezett