Hogyan is érzünk a nőnap iránt? – a virág nem elég

Jogosan vádolhatnának – gondolják ők – minket, amiért nem tudunk egyszerűen csak hálásak lenni és örülni, hogy egyáltalán van nőnap. Mert ugyebár férfinap nincs! Ergo kivételes helyzetben vagyunk: március nyolcadikán a nőket szerető férfiaknak köszönhetően fellendül a virágüzlet, teltház van a piacokon és üres polcok sorakoznak ott, ahol korábban a bonbonok voltak.

A nőnap alapvetően jó dolog

Abban tényleg nincsen semmi rossz, hogy van egy nap, amikor megajándékoznak minket csak azért mert létezünk, egészen kicsilány korunktól kezdve. Mert szeretünk virágot kapni és szeretjük a csokit. Már az óvodában is készülnek a fiúk az abban az életkorban még lánynapnak nevezett ünnepre, hála a szülői munkaközösségnek, akik megveszik a nevükben a nefelejcset, a kicsik pedig enyhén zavarban, de átadják azokat. (Habár manapság az iskolák-óvodák annyira liberálisak, hogy már a fiúknak is jár egy kis meglepi – nehogy kimaradjanak valamiből.)

De vajon tényleg erre vágyunk?

Felmerül a kérdés, hogy tényleg ennyivel le lehet-e minket, nőket rendezni egy egész évre, hogy ennyi elég-e? Hogy rendben van-e az, hogy a virágot megkapjuk, de utána mehetünk vissza a 8 órás munkanap után főzni, kisikálni a wc-t, mert a velünk élő férfiak valahogy erre képtelenek, hogy aztán még kicsit foglalkozzunk a kicsikkel és mi etessük meg a kutyát, amire megmondtuk jó előre, hogy mi aztán nem fogjuk gondozni. Ebből a megvilágításból talán mégsem elég egy csokor virág. És még mindig nagyon kicsiben gondolkozunk.

Nőnap helyett nőhét, nőhónap, nőév?

Az már világos, hogy a nőnap nem is igazán nap, csak egy nőóra, amiben benne van a virág megvásárlása és a csoki kiválasztása is illetve az átadásra szánt 3 perc. (De abban is megegyeztünk, hogy ez kedves gesztus!) Először kiterjeszthetnénk arra a nőperceket, hogy a körülöttünk élő férfiak kicsit megkönnyítsék az életünket. Nincsen nagy elvárás, de legalább egy napig hadd érezzük magunkat különlegesnek, főzzétek meg ti a vacsit (nem baj ha tejberizs vagy pirítós), adjatok egy finom ölelést és vegyétek le a terheket a vállunkról.

Aztán ha legalább ennyi sikerülne, akkor lehetne, hogy mondjuk rendszeresen besegítsen minden férfi a nőknek, legyen szó a barátnőjükről, feleségükről, édesanyjukról. Nagyon nehéz ám mindent egyedül csinálni.

Legyen 2017 a nők éve – vagy ha az nem, legalább a nemi egyenlőségé

Tudjuk, hogy a csapból is ez folyik (állítólag), tudjuk, hogy mindenki feminista (állítólag), tudjuk, hogy túl van a helyzet dramatizálva (állítólag), mégsem történik semmi. Még mindig kevesebbet keresünk, még mindig ezerszer is át kell gondolnunk karrier szempontjából, hogy szüljünk-e, még mindig azt halljuk mindenhonnan, hogy karrieristának lenni nem nőnek való. De belefáradtunk.

Hiába vannak a világon nagyobbnak tűnő problémák és hiába kéne, hogy a természetünkbe legyen kódolva a hallgatás, jó lenne, ha végre picit változnának a dolgok.

Képek: pexels.com