Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Ismét adatlopás tépázza a Yahoo tekintélyét

Minden idők legnagyobb hackertámadását jelentette be a Yahoo: illetéktelenek több mint egymilliárd felhasználó személyes adataihoz fértek hozzá. Idén ez már a második eset. Ha a lejtmenet folytatódik, a cégóriás könnyen partnereket veszíthet.

 

Nevekhez, e-mail címekhez, telefonszámokhoz, születési adatokhoz, jelszavakhoz, jelszórészletekhez, elfelejtett jelszó esetén a belépéshez megadott biztonsági kérdésekhez és válaszokhoz fértek hozzá a hackerek. Bankszámlaszámokhoz és bankkártyaadatokhoz szerencsére nem.

Az adatlopás még 2013 augusztusában történt, azonban a cég csak most jelentette be. Közleménye úgy fogalmaz, hogy a mostan nyilvánosságra hozott támadás a korábbi, szeptemberben közölt adatlopástól független volt. Akkor egy 2014 végi, félmilliárd felhasználót érintő támadásról adtak hírt, amely feltehetően valamely kormány megbízásából történt. A Yahoo azt állítja, most nem ilyesmi történt, minden jel arra utal, hogy az ügyfélkör bizalmas adatai ellen egy harmadik fél indított támadást. Egyidejűleg az internetszolgáltató cég jelezte: minden téren kész együttműködni a rendőrséggel és más hatóságokkal.

A felhasználók érthető módon éles hangú kritikát zúdítottak a Yahoo-ra, mivel számos felvetődő kérdésükre egyelőre nincs válasz. Így például arra, hogy miért nem vették észre a támadást 2013-ban, vagy ha észrevették, miért csak három évvel később hozzák ennek tényét a felhasználók tudomására. A bizalom és a felhasználóvesztés mellett mindez jelentősen csökkentheti a technológiai cég piaci értékét is. A Yahoo-t nemrég felvásárolta a Verizon, amely már ősszel jelentős összeget követelt vissza a vételárból arra hivatkozva, hogy ezeket a problémákat senki sem jelezte korábban. Dave Lee technológiai kérdésekre szakosodott újságíró arról beszélt a BBC-nek, hogy sajnos egyre több a hackertámadás, és komoly problémára utal, hogy erre mind gyakrabban kerül sor.

Az IBM vizsgálata szerint 2015-ben a legtöbb hackertámadás az egészségügyi, az ipari és a pénzügyi szektorban történt, és kiterjedt egyes országok kormányaira és a közlekedési szférára is. Sokatmondó, hogy miközben egyre több az ilyen jellegű támadás, a szerverek, az e-mail szolgáltatók és egyéb közösségi felületek egyre több személyes adat megadására vagy azok hozzáférhetővé tételének engedélyezésére szólítják fel felhasználóikat.

Bár egy jól szervezett, profi hackertámadás ellen nem tudunk igazán védekezni, azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy sokat lehet tenni az illetéktelen behatolásokkal szemben. Védjük fiókjainkat erős és egyedi jelszavakkal, ne adjunk meg a születési évszámunkat és a nevünket, és kerüljük a legegyszerűbb jelszavak, például az 1234 és a „jelszó” fogalom használatát. A legtöbb online felület már felhívja a figyelmet a jelszó létrehozásánál arra, hogy az legyen hosszabb nyolc karakternél, tartalmazzon nagy- és kisbetűket, sőt akár számokat is. Az azonban nem sokat ér, ha ezt a jó tanácsot valaki mondjuk úgy értelmezi, hogy elegendő pl. a Bettina1992 kombináció használata. A PC World című szaklap szerint az egyik legjobb trükk, ha jelszó helyett valamilyen jelmondattal védjük az adatainkat. Példával is szolgálnak: náluk az „Orwell_A_Haboru_Beke_1984” volt a befutó, de jól jöhet minden könnyen felidézhető mondat, így az „Anya_Szeret_Engem”, a „Szeretem_a_csokit”, vagy bármi ehhez hasonló.

Hasonló cikkek

Hírlevél