Karácsony két kisgyerekkel – íme, néhány praktikus, jól bevált ötlet

Nórának, akinek a kisfia nagycsoportos óvodás, a kislánya pedig bölcsődébe jár, mára sikerült kialakítania azt a gyakorlatot, miként tud időben elkészülni a sokféle karácsonyi teendővel. Mint mondja, e téren alapvetően három dolog könnyíti meg az életét. Egyrészt az, hogy évekkel korábban megbeszélték: a család felnőtt tagjai csak jelképesen ajándékoznak egymásnak, a lényeg, hogy minél nagyobb örömöt szerezzenek a gyerekeknek. Mivel nem túl nagy a család, jelképes ajándékokból nincs sokra szükség, játékból viszont többre is. Ezzel kapcsolatos a második, világháló nyújtotta könnyebbség: ahelyett, hogy üzletről üzletre járna, a fiatal anyuka az interneten választja ki a gyerekek életkorának leginkább megfelelő játékokat. A netes rendelés további előnye, hogy a játékokat házhoz is szállítják, és az sem jelent gondot, ha kevesebbet vannak otthon: ilyenkor a legközelebbi átvevőpontra kérik a „kézbesítést”, ahova a megadott határidőn belül kényelmesen el tudnak menni.
A harmadik jól bevált ötlet, hogy a szűk családon kívüli körnek – nagynéniknek, unokatestvéreknek, óvónőknek, a bölcsiben dolgozóknak, a gyermekorvosnak, a védőnőnek és a barátnőknek – minden évben olyasmit készít vagy szerez be biztos, barátnői forrásból, aminek várhatóan mindenki örül. Az „egyenajándék” volt már házi készítésű müzli, szaloncukor, nutella, kézműves szappan és tea, egy alkalommal mindenki ugyanazt a zenét kapta sk. másolt zenei CD-n, tavaly pedig a befőttesüvegbe töltött süti száraz összetevői arattak sikert.
Ebből is látszik a lényeg: megpróbálja nem túlvállalni magát. Ez vonatkozik magára az ünnepre is. Náluk nincs nagy karácsonyi vacsora, mert a gyerekeket egyelőre ez nem annyira érdekli. A gyorsan valami finomat jelige dominál: korábban bekészített, tepsiben sült ételt vagy frissen sült husit tálal burgonyapürével, mert tudja, hogy a gyerekek minél hamarabb az új játékaikkal szeretnének játszani. A csomagolással kapcsolatban is ad egy jó tanácsot. Mint mondja, erre ugyan rá kell szánni az időt, de nem kell mindent csodásra varázsolni. – A játékokat csak szép papírtasakba teszem, mert a csomagolás a gyerekeket egyáltalán nem érdekli, sőt, nehézséget okoz számukra, hogy minél előbb birtokba vegyék az új játékokat, mesekönyveket.
Eldöntendő kérdés az is, mondja, hogy a gyerekek készítsenek-e ajándékot a család többi tagjának. Aki erre rászánja magát, biztos, hogy néhány délutánt és estét el fognak tölteni még az egyszerűbb képekkel, rajzokkal is. Hasonló a helyzet az adventi naptárral, mert ezzel is túl lehet lőni a célon. Ahány gyereke van az embernek, annyiszor 24 ötletes ajándékot kell a naptárba rejteni, méghozzá épp akkor, november legvégén, amikor már a karácsonyi készülődés is igen időszerű. – Bár kacérkodtam a gondolattal, végül úgy döntöttem, mégsem vágok bele – mondja.
Vannak egyéb teendők is a lakás hangulatossá tétele, „téliesítése” terén. Ő például minden évben hóspray figurákat fúj az ablakokra, vatta „hópelyhekkel” díszíti fel a gyerekszoba ablakát. Ezt azonban nem közvetlenül karácsony előttre időzíti, hanem jóval korábban kerít rá sort. – A teendőket szét lehet húzni, november végétől gyakorlatilag mindegy, mikor jut hozzájuk az ember.
No és mindezeken túl ott vannak a listák. Van egy listája, amelyiken a még beszerezendő dolgok sorakoznak. Így biztos nem felejti el, hogy elegendő csomagolópapírról, csillagszóróról és ajándékzacskóról gondoskodjon, és ne akkor kezdjen kapkodni, amikor már szükség van rájuk. Két további listáján az ajándékötletek gyűlnek – külön füzetbe írja fel, mit szeretnének férjével beszerezni a két apróságnak, egy másikon meg azt, amit a felnőtteknek szánnak. A listák egész évben gyarapodnak, így könnyű az év végén véglegesíteni, ki mit kapjon a felsorolt dolgok közül.
Listára kerülnek mások ötletei is. Tavaly például rengeteg jó megoldást olvasott a Facebookon, azokat azonnal fel is jegyezte, amivel nagyon sok időt takarított meg. Az időfaktor kulcsfontosságú az ajándékok átadása kapcsán is, mert a házi készítésű meglepetéseket jó pár nappal az ünnep beköszönte előtt kell megkapniuk a szélesebb körbe tartozóknak – ezért sem lehet velük utolsó pillanatban elkészülni.
Nóra szerint elég a karácsonyi készülődést november közepén elkezdeni. Ha lehet, elkerüli a karácsony előtti zsúfolt üzleteket, bevásárlóközpontokat, mert a tömegben való tolongás inkább a kedvét szegi. Ezért is vásárol szívesen játékokat webshopból, és szereti azt is, ha valamilyen élményt – koncert vagy színházjegyet – adhat ajándékba. Az „egyenajándéknak” is számtalan előnye van azon kívül is, hogy nem tolongás árán jut hozzá. – Látszik rajta, hogy kézműves, különleges, többnyire saját készítésű, amit nem az első sarkon szereztem be. Ehhez sem kell tömegbe menni, és bármikor elkészíthető.