Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Kovács Katalin olimpiai bajonok kajakozó bejelentette visszavonulását

A 2016. július 29-én tartott sajtótájékoztatón Kovács Katalin 31-szeres világbajnok könnyeivel küszködve jelentette be visszavonulását a kajakozástól.
Femcafé

„Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon, sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle.”

mondta a kajakozó a sajtótájékoztatón. Kovács Kati a 31 világbajnoki címével abszolút rekordernek számít a sportágban. Pályafutását 1987-ben kezdte, azóta négy olimpián is részt vett: ezalatt három aranyérmet és öt ezüstöt szerzett meg.

„Katalin sokaknak megköszönte a támogatást, de igazán mi tartozunk köszönettel neki, a sok szép eredményért”

mondta Strocz Botond, a válogatott edzője

Hogy ezután mennyire szoros kapcsolatban marad majd a sporttal, egyelőre kérdéses, jelenleg elmondása szerint egy gyerekeknek szóló sporttábor ötlete foglalkoztatja. 

Hasonló cikkek

Hírlevél