Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Leopárdkölyköt fogadott örökbe az oroszlánanya

Először figyelték meg a természetben, hogy egy nőstény oroszlán egy másik faj kölykét szoptatta. A kis leopárdot szoptató oroszlánt egy látogató, Joop Van Der Linde fedezte fel a tanzániai Ngorongoro Természetvédelmi Területen – írja a BBC.

 

A Nosikitoko nevű oroszlánon GPS-nyomkövető van, melyet egy természetvédelmi szervezet, a Kope Lion dolgozói helyeztek el az állaton. A nősténynek három saját kölyke is van, melyek június 27-28-án születhettek.

Luke Hunter, a Panthera nevű globális nagymacskavédő csoport elnöke szerint az eset igazán különleges, eddig úgy vélte, nem történhet hasonló a nagymacskák közt. Bár az oroszlánoknál néha előfordul, hogy egy másik fajtársuk kölykét nevelik, a most dokumentált jelenséggel még nem találkozott a szakértő. „Nem ismerek más esetet, amikor egy nagymacska örökbe fogadta és ápolta volna egy másik faj kölykét” – mondta Hunter, hozzátéve, hogy a legtöbb nőstény oroszlán megölné a fiatal leopárdot, ugyanis potenciális ragadozót és vetélytársat látnának benne.

Hunter szerint Nosikitok kölykei egyidősek a leopárddal: nagyjából 2-3 hetesek. A nőstény megközelítőleg 1 kilométerre járt búvóhelyétől, ahol az utódai is voltak, amikor megpillantotta a magára hagyott leopárdkölyköt. Mivel az élőlényben dolgoztak az anyai hormonok, és az oroszlánok egyébként is igen erős és védelmező anyák, Nosikitok magához vette a kicsit.

Egyelőre nem tudni, hogy a fiatal leopárd anyja hol van, ahogy azt sem, hogy az oroszlán vajon hosszú távon is befogadja-e a kölyköt. A helyi szakemberek szerint a területen él egy nőstény leopárd, melynek feltehetőleg a közelmúltban születtek kölykei. Valószínűleg az örökbefogadott állatnak is az lenne a legjobb, ha idővel visszatérhetne a biológiai anyjához.


Forrás: ma.hu

Kép: BBC

Hasonló cikkek

Hírlevél

Related Articles