Sam Lee világzene-mágus májusban a Müpában
Sam Lee 1980-ban Londonban született, apai ágon lengyel gyökerű művészcsaládban. A vizuális művészettől a burleszktáncig számos területen bizonyította tehetségét, mielőtt lehorgonyzott a Brit-szigetek népdalainál. Gyűjti, énekli és tanítja őket egyetemi katedrákon, rádiós és televíziós műsorokban, valamint az általa alapított londoni The Nest Collective klubban.
Pályafutására döntő hatással volt az a négy év, amelyet Stanley Robertson skót énekes utazó társulatában töltött. Akkor kristályosodott ki benne, hogy nem könyvekből, hanem eredeti adatközlőktől kell tanulnia, a vándorló cigány és ír énekesektől. Így talált rá arra a forrásra, amelyből első albuma, a 2012-ben megjelent Ground of Its Own merített. A Mercury-díjra jelölt lemez volt az első angol korong, amely az európai világzenei rádióslista élére került.
„Egyik legkedvesebb időtöltésem együtt élni a természettel. A vadon és a népdalok nem elválaszthatók egymástól” – mondta egy interjúban Sam Lee, akinek Ray Mears túlélési szakértő volt egykor a mestere. Egy másik beszélgetésben pedig a vándorénekesek karavánjait és a cigány népdalokat fiatal csalántövekhez hasonlította, amelyek a legzordabb körülmények között is képesek kihajtani.
2015-ben The Fade in Time címmel Sam Lee újabb remekművet tett le az asztalra. A rá jellemző különleges hangszereléssel – melyben pompás fúzióra lépnek a hagyományos és modern hangszerek: az Indiában az imádságok alatt megszólaltatott shruti doboz, a cselló, a trombita, a hegedű, a doromb, koto és a tabla – tovább feszegette a folkzene határait. Zenei univerzuma éppúgy megközelíthető a pszichedelikus folk, a kortárs zene és a jazz, mint a régi vágású angol dalok felől. Bárhonnan is nézzük, garantáltan a varázslat élményét kelti, erről május 27-én a Müpában élőben is meggyőződhetünk.
Forrás: MTI, müpa.hu