Szépségtippek azoknak, akik szeretnek sokáig aludni

Nem kell elmesélni senkinek azt a bizonyos napot, amikor semmi mást nem csinálunk, csak áztatjuk magunkat a kádban egy fürdőbombával, majd ülünk az arcpakolásban miközben leborotváljuk testünk minden egyes négyzetcentiméterét, majd ugyanígy minden porcikánkat agyontestápolózzuk. És ez még csak a kezdet! Ezután jön egy kis arcradír, kis krém, hajpakolás és a női szívnek legkedvesebb bűnös élvezet: a miteszernyomkodás. Ezek a napok csak magunkért vannak, senki másért. Ilyenkor semmi más nem számít, csak a lelki békénk megtalálása. (Hogy aztán a nap végén elmenjünk meginni egy koktélt a barátnőkkel). A baj ezzel csak annyi, hogy nem jut mindenkinek ideje rá. Nagyon nehéz találni egy teljes olyan napot, amiben nincsen stressz faktor, nem kell folyamatosan rohanni vagy egy (esetleg több) másik életről gondoskodni. Ezért megpróbálunk most néhány gyors, de annál hatásosabb tippet adni.
5 perc alatt lerendezhető:

Vannak azok a napok, amikor egész nap csak ázni akarunk, és vannak azok a napok, amikor éppen csak egy három perces zuhanyra és egy rohangálás közbeni fogmosásra van időnk. Ilyenkor nem sokat tudunk tenni a szépségünkért, kivéve, ha veszünk egy olyan tusfürdőt, ami önmagában helyettesítheti az amúgy egy órás tusolási procedúrát. Ha valaki igényes arra, hogy mivel fürdik, de azért annyira mégsem, hogy komolyan utána nézzen, hogy minek milyen hatásai vannak, mi az árfekvés, mi tud kacsalábon forogni, akkor bőven elég egy szezonhoz illő illatú tusfürdőt kiválasztani. Tudom, hogy nagyon nehéz megválni az almáspités, almás-fahéjas és egyáltalán mindenféle almás kombinációjú tusfürdőtől, de tavasz van, kénytelenek leszünk. Az eper illatú tusfürdők például remek középutat jelentenek a tél és nyár között. Azért mégsem citrusos, de nincsenek is hópelyhek a flakonon. Az Avonnál például idén tavasszal megjelenik egy új termékcsalád, ami három tagból áll (tusfüdő, testápoló és permet) és egész napra megoldja az illat problémát ráadásul epres-fehércsokis, szóval pont jó. A tusfürdő már magában is elég erős aromájú, de a permettel aztán tényleg utánunk fordulnak.
Azért nagyon jó, ha az emberen érzik a tusfürdő illatát, mert az tisztaságot és ápoltságot feltételez. Kicsit olyan, mint amikor a ruháinkon messziről érezni lehet az öblítő illatot. Jó érzés.
3 másodperc alatt lerendezhető:

A legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb tipp, amit adhatnánk: parfüm. Ennyi az egész. Ezt már a középkorban is ismerték és szerintem nem idegen a modern nőnek sem: kicsivel kevesebb fürdés, kicsivel több parfüm. Arról nem is beszélve, hogy vannak napok, amikor a hajunk egyszerűen sehogy sem áll, hiába állunk a szekrény előtt, nincs mit felvennünk, a cipő töri a lábunkat, éhesek vagyunk fáradtak, nyűgösek és minden rossz. Ezeken a napokon egy olyan parfüm, amit szeretsz és amitől magabiztosnak érzed magad nagyon sokat segít. Ha úgy vesszük, egy parfüm tulajdonképpen olyan, mint a kedvenc ruhád: magabiztosnak érzed magad, csinos vagy és felszabadult.
Kicsivel több munkát igényel:

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de a hajmosás csak púp a háton. Folytonos munka és egyáltalán nem térül meg: ha igazán igényesek vagyunk, akkor kétnaponta hajat kell mosni. Ha meg nem, akkor a harmadik napon jöhet a szárazsampon (vagy ha valaki rafinált, akkor a hintőpor), amitől meg fehér lesz a fejünk és megváltozik a hajunk textúrája. A másik probléma, amit a lusták átélnek, hogy úgy érzik nincs idő a samponon kívül már semmire. És a nincs idő alatt azt értem, hogy nincs kedvem hozzá. Úgyhogy bár kifésülni nem tudjuk a hajunkat, legalább nem zsíros – cserébe nem is túl szép. Ennek elkerülésére jó megoldás lehet, ha befektetünk egy jó minőségű samponba, balzsamba és egy hajpakolásba. Sok munkának hangzik, de ez tényleg megéri. És egyáltalán nem muszáj minden alkalommal, bőven elég hétvégén. Nem nagy összeg, viszont sokáig tart.
Nincs is ennél egyszerűbb:

Az utolsó tipp a legegyszerűbb mind közül: semmi erőfeszítést nem igényel és nem csak magunkért tesszük.
„A mellrák és a családon belüli erőszak ellenes küzdelem szerves részét képzi az AVON nőkért tett törekvéseinek. Mi is segíthetünk a vállalatnak a nők támogatásában a remény szalagjával jelzett rózsaszín, illetve a nők biztonságáért kiálló kék adománygyűjtő termékek megvételével. Az AVON adománygyűjtő termékeinek teljes hasznát, illetve minden értékesített termék után 1 Ft-ot automatikusan egy adománygyűjtő alapba helyez.”
Képek: AVON, pexels.com
Termékek: AVON