Skip to main content

Címke: Solti Nemzetközi Karmesterverseny

Kiemelkedő érdeklődés a Solti Nemzetközi Karmesterversenyre

Március 20-ig nyújthatták be nevezéseiket a feltörekvő dirigensek a Müpa és a közmédia közös szervezésű megmérettetésére. Az érdeklődést jól mutatja, hogy a kitűzött határidőig 61 országból közel 400 jelentkezés érkezett.

A Solti Nemzetközi Karmesterverseny a világ minden tájáról származó, 18 és 35 év közötti karmesterek számára kínál egyedülálló bemutatkozási lehetőséget. A tavaly októberben bejelentett, 2026. október 1. és 10. között megvalósuló háromfordulós megmérettetésre március 20-ig 387 jelentkezés futott be öt kontinens 61 országából. A legtöbb nevezés Kínából, Olaszországból, Dél-Koreából, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Németországból érkezett. A 2026. június 14-ig zajló előválogató során a beküldött videófelvételek alapján választja ki az előzsűri azt a huszonnégy versenyzőt, aki a helyszíni fordulókban verseng egymással.

Október 9-én a Müpában a négy döntőbe jutott fiatal karmester méretteti meg magát a Pinchas Steinberg által vezetett nemzetközi zsűri előtt, a döntő után a nézők is szavazhatnak az általuk legjobbnak ítélt versenyzőre. Az eredményhirdetésre és a díjátadóra az október 10-i gálakoncerten kerül sor, szintén a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

„Solti Györgyben egyszerre ötvöződött a szenvedély és a precizitás, ami a 20. század egyik legnagyobb és legkarizmatikusabb karmesterévé tette. Bartók, Dohnányi és Kodály tanítványaként indult, majd több mint harminc Grammy-díj és a Chicagói Szimfonikus Zenekar vezetése révén maga is legendává vált. Alakját a világ minden színpadán a kiválóság és az ihletett művészet megtestesítőjeként tartják számon. Az ő utódját keressük. A versennyel lehetőséget adunk a nyerteseknek, hogy elinduljanak Solti útján, és egy napon ők is a legnagyobb koncerttermekben bizonyíthassanak.”

– fogalmazott Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója.

A verseny valódi ugródeszka lehet a nemzetközi karrier felé, hiszen a zsűri és a művészeti bizottság soraiban helyet foglaló, valamint a döntőre meghívott karmesterek, zenekar- és intézményvezetők, fesztiváligazgatók és menedzserek további fellépési lehetőségeket és meghívásokat ajánlhatnak fel az általuk kiválasztott karmestereknek.

A Solti Nemzetközi Karmesterverseny hivatalos kiírása, valamint további információk a következő linken érhetők el:

Solti Nemzetközi Karmesterverseny

A Solti Nemzetközi Karmesterverseny célja, hogy felfedezze és támogassa a kiemelkedő tehetségű fiatal dirigenseket. A Müpa és a közmédia szervezésében megvalósuló nemzetközi versenyen a világ minden tájáról érkező, 18–35 éves karmesterek mérhetik össze tudásukat a szakma kiválóságai előtt, Solti György szellemiségét követve.

A hasonló zenei megmérettetésektől eltérően az október 1. és 10. között Pécsett és Budapesten megvalósuló versenyen nemcsak egy zenekar élén mutathatják be tudásukat a fiatal karmesterek, hanem három különböző együttessel, három különböző helyszínen is helyt kell állniuk. A pécsi elődöntőben az előzsűri által kiválasztott huszonnégy dirigens a Kodály Központ Hangversenytermében, a Pannon Filharmonikusok élén méri össze tudását, a középdöntőbe továbbjutó tíz versenyző pedig már a budapesti Zeneakadémia Nagytermében, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának közreműködésével léphet pódiumra. A négy döntős a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart vezényelve bizonyíthat.

A verseny névadója, Solti György a 20. század egyik legnagyobb karmestere volt, akinek életműve máig iránytűként szolgál: a zene iránti alázat, a közösségteremtés és a nemzetközi párbeszéd fontosságára emlékeztet.