Teát tejjel, avagy miért isszák ihatatlanul a teát az angolok?
Tea reggel, délben, délután, este. Gyakorlatilag nincs olyan időpont, amikor ne lehetne Londonban alkalmat szakítani egy korty forró italra, de szigorúan tejjel! Sosem értetted miért? Lerántjuk a leplet a tejes tea miértjéről.
A teázás szokása több ezer évre nyúlik vissza, akárcsak készítésének sokfélesége. Míg a Himalája vidékén ősidők óta vajjal ízesítik, addig Nagy-Britanniában tejjel, a kínai területeken pedig elképzelhetetlen, hogy kihűlve kelljen fogyasztani.
Ahány ház, annyi szokás, de mégsem ízlés dolga a tej
A brit teaivási szokás firtatása sosem megy ki a divatból, pedig az évtizedek alatt milliónyi magyarázat érkezett az európai számára szokatlan ízesítés miértjére. A leggyakoribbak közül három érdekes elképzelést olvashatsz, végül pedig a történelmileg hitelesített változatot is.
Egyesek szerint azért vált a tej elválaszthatatlanná a teától, mert anno az „úri” mérgezések időszakában ezzel bizonyosodtak meg arról az arisztokraták, hogy nincs cián az italukban. Állítólag egyetlen csepp tej is elég volt hozzá, hogy kiderüljön a turpisság, mert a méreg „összerántja” a tejet. Az úri szokás később a hétköznapokba is bevette magát, így maradt fenn napjainkig.
Mások gasztronómia szemszögből közelítik meg a dolgot, miszerint azért volt szükség tejjel felönteni a teát, mert az annyira keserű és fanyar ízű volt, hogy nem vette be a gyomor.
A harmadik magyarázat áll közel a valósághoz. Kínát nem sokkal azelőtt hódította meg a mandzsu Qing-dinasztia, mielőtt a britek ott megismerkedtek volna a teaivással. A mandzsuk, mint minden északi nomád nép, tejjel itták a fekete teát. Mivel a britek nem sokat tudtak akkoriban a teázási szokásokról így a nomád népek hagyományait ültették saját gyökereikbe.
A valóság azonban ennél sokkal hétköznapibb. A kezdetekben azért itták tejjel a teát, mert a kínai porcelán nem volt még világszerte elterjedt, az angol porcelán pedig nem bírta a nagy hőt így a forró teától pillanatok alatt szétrepedt. A csészekímélő megoldás így a tej lett, ezért mielőtt tea került volna a bögrébe hideg tejet öntöttek bele, hogy ne repedjen meg a hirtelen forróságtól az anyag. A tejes tea históriája ezennel megoldódott.
Frenki
