Több tízezer forintos kárt is okozhat autónkban egy kátyú

Óvatos közlekedéssel lehet csökkenteni a kockázatot, ám az úttesten keletkezett mély kátyút rendkívül nehéz kikerülni. Sok esetben az olvadó hóval, esővízzel feltelt gödrök szinte láthatatlanok maradnak a sofőrök előtt. A mély kátyúk szálszakadást is okozhatnak a gumiabroncs falában, amely defekthez vezethet. Ugyan manapság már kaphatóak runflat, azaz defekttűrő abroncsok, ám a magyar autósok még igen kis százaléka használja a gyártók ilyen irányú fejlesztéseit.
Általában kisebb sérülésekkel megússzák a kátyúba hajtást az autósok, de vannak igen komoly és sokba kerülő károk. A hirtelen kátyúba hajtás miatt akár az autó üzemanyagellátó-rendszere is károsodhat, rosszabb esetben a lengéscsillapító, tengely és futómű sérülhet.

Mit lehet tenni, ha bajba kerültünk? Először is a lehető legrövidebb időn belül fel kell keresni egy szervizt, ha a jármű mozgásképes. Ne próbáljunk sérült abroncson továbbra is közlekedni, mert nagyobb kárt okozhatunk benne és rendkívül balesetveszélyes. Ha autónk közlekedésre alkalmatlan, akkor autómentőt kell hívni. Nagy segítséget nyújt, a Casco biztosításunk, bizonyos esetekben a javítás ideje alatt csereautót is igénybe lehet venni.
A szakértők szerint nagyon fontos, hogy mindenképpen dokumentáljuk a kárt. Az út fenntartójától ugyanis kártérítést kérhetünk, amennyiben bizonyítani tudjuk, hogy a szabályok betartása mellett nem volt esélyünk elkerülni a kátyúba hajtást. A legtöbb biztosítótársaságnál a kötelező biztosítás mellé köthető olyan kiegészítő szolgáltatás, amely megtéríti a kátyú miatt keletkezett kárunkat.

Különösen a főváros, illetve az extrém hideg által legjobban sújtott Nógrád és Heves megye útjain találkozhatunk méretes kátyúkkal, amelyek jelentős veszélyt hordoznak. Az elmúlt hetekben szervizeinkben a tavalyihoz képest emelkedést mutat a sérült abronccsal érkező, vagy károsodott futóművel behozott gépkocsik száma, mondta Tiszay Árpád, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője. Mint a szakember kifejtette: a visszajelzéseik szerint minden harmadik behozott autón vannak kisebb-nagyobb javítanivalók egy-egy kátyúval történt találkozás után.