Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Vince-napi vesszővágás

Vince-napi vesszővágás

Január 22-én ünnepeljük Vince napját. Ti ismeritek az ehhez kapcsolódó hagyományokat?

Vince napján a dél-balatoni népi hiedelem szerint megjósolhatjuk az évi szüret sikerét. A szőlőről lemetszett vessző rügyeiből látszik, hogy a növény átvészelte-e a telet, amelyből már csak néhány hét van hátra. Később a vincevesszőt vízbe teszik, és figyelik, kifakadnak-e a rügyei. A babona szerint, ha a vessző egészséges, a szüret is sikeres lesz az idén.

vince

A szőlő sorsa természetesen mindannyiunk életében fontos szerepet játszhat, hiszen ebből készülnek a legfinomabb dél-balatoni borok!

Az idei termésre az időjárásból is következtethetünk; a hagyomány úgy tartja, ha szép, napos időnk van Vince-napján, idén is jó borra számíthatunk.

Idén a hagyományőrző borászok közösen metszik le a szőlő vesszejét, majd a leglelkesebb érdeklődőkkel és borfogyasztókkal együtt továbbmennek a Trunkó pincészet által biztosított helyszínre, ahol egy pohár finom bor mellett beszélhetik meg az ezévi borkészítésre vonatkozó kilátásokat és terveket.

Egy másik hiedelem szerint a bő termés biztosítása érdekében Vince napján sok bort kell inni – ezt az áldozatot valószínűleg hajlandóak meghozni a dél-balatoni gazdák érdekében.

S hogy miért pont ez a nap alkalmas a bortermés megjövendölésére? A titok nyitja a Vince és a vinum (bor) szó hasonlósága.

Kép: 1.

Hasonló cikkek

Hírlevél