Skip to main content
|
by: joomlaspecialista

Viszkis vonzatok

Bankot rabolt, jellemzően a tetthelyen hagyott egy üres whisky-s üveget, sokáig nem tudták elfogni, majd elkapták, börtönbe csukták: ő a Viszkis, alias Ambrus Attila. Először könyv született róla, majd egy film, e nyomán pedig a Viszkis hamburger.

Szinte a filmmel egy időben mutatkozott be az ország első whiskey-s burgere, aminek létrejöttét a mozifilm inspirálta.

Miből is áll egy ilyen különleges étel?  A húst először hat órán keresztül whiskey-ben pácolják, majd megdarálják. A húspogácsákat megsütik, és egy házi készítésű whiskey-s szósszal glasszírozzák, így az öntet szinte rá karamellizálódik a húsra, amitől az szép fényes külső réteget kap.

A füstös ízvilágra egy különleges füstölt cheddar sajttal is rásegítenek. Ezután következnek a finomságok, mint salátalevél, savanyú uborka, paradicsom szeletek, pirított hagyma, stb, ki mit kér még rá. Nyers hagyma nem szerepel a receptben, csak olyan alapanyagokkal készítik, amik Ambrus kedvenc italával harmonizálnak.

Szalay Bence és Susánszky Ádám

A fenti burgert először Szalay Bence, a Viszkis főszereplője rakta össze egy kis segítséggel. Nemcsak ő, hanem a készítésnek drukkoló vendégek is megkóstolták a film bemutatója előtti napon. Az Ambrus Attila történetét elmesélő filmet november 23-án mutatják be a mozikban, ezért hamburgerje is november 23-tól lesz az étlapon. Mellé desszertként egy különleges, nitrogénnel hűtött whiskey-s fagyi is készült.

Az újdonság bemutatása után a Viszkis főszereplője, Szalay Bence, egyben a Zing új éttermét is megnyitotta az Allee Bevásárlóközpontban. Kifejezetten szimpatikus, hogy a friss gyümölcsös sajátmárkás Limo is nagy népszerűségnek örvend a vendégek körében.

Az új whiskey-s burger limitáltan körülbelül január közepéig kapható majd. S, bár nincsenek alkoholos hatásai, a Zing tulajdonosai sem gyerekeknek, sem vezetés előtt nem ajánlják.

„A húst Jack Daniels whiskey-ben pácoljuk, amitől megváltozik a húspogácsa textúrája, puhább, lágyabb lesz tőle. Sütéskor egy ananász és teriyaki alapú, saját készítésű whiskey-s glaze-zel fényezzük. Amellett, hogy imádjuk az aktuális sztorikat, gasztro szempontból is elképesztően izgalmas kombináció. Az ötlet ismét Varga Sáritól, és a Socially-től érkezett, akik anno a Kenderesi-sajtbureszt is tető alá hozták” –  mondta el Susánszky Ádám, a cég egyik tulajdonosa.

A burgerpremier kapcsán a magyar étteremlánc a hetedik vendéglátóhelyét nyitotta meg, a mostani viszont franchise referencia-étteremként is szolgál az elkövetkezőkben. Vidékre és külföldre is terjeszkedne, első franchise éttermük a tervek szerint 2018-ban nyílik meg.

Emellett a street food-ot sem hanyagolják el, food truck-jaikból is fogyasztható minden ételük.

Ajánlat: aki szereti a hamburgert, ne hagyja ki a különleges Viszkis úójdonságot sem!

Fotó: Puskás Nóri, Stiglicz Gábor, S.Balogh Edit, Zing

Hasonló cikkek

Hírlevél