Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Lex CEU: A magyar kormány teljesíti Brüsszel feltételeit

Orbán Viktor miniszterelnök leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek ─ közölte szombaton Brüsszelben az Európai Néppárt szóvivője.

A konzervatív erőket összefogó pártcsaládhoz tartozó állam-, illetve kormányfők találkozója után nyilatkozó Siegfried Muresan EPP-szóvivő szerint a magyar kormánynak egy hónapon belül elő kell állnia egy tervezettel arról, miként kívánja összhangba hozni a vitatott törvényt a brüsszeli testület elvárásaival. A néppárti szóvivő hozzátette, a pártvezetés fontosnak tartja, hogy a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) „bármiféle korlátozás nélkül” tovább folytathassa a tevékenységét.

Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője arról számolt be, hogy a tapasztalat azt mutatja, Orbán „mindig kész volt tárgyalni, és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak”. Elmondta, a magyar kormányfőt arra kérte az EPP vezetése, hogy tartsa tiszteletben a pártcsalád egyik fő alapelvét, a tudomány szabadságát, illetve kiemelte, hogy az egyetemek bezárása elfogadhatatlan.

Az Európai Néppárt közleményében azt írta, hogy a reggeli egyeztetésen a felsőoktatási törvény mellett, a civil szervezetekre vonatkozó szabályok tervezett szigorítása és a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampánya is szóba került.

Joseph Daul, a néppárt elnöke közölte: az Orbánnal folytatott „nyílt és őszinte” vita során az EPP elnöksége arra kérte a Fideszt és a magyar hatóságokat, hogy „tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek”, és a magyar kormányfő „afelől biztosította őket, hogy Magyarország eszerint fog eljárni”.

„A néppárt elnöksége világos üzenetet küldött Orbánnak és a Fidesznek, miszerint nem fogják elfogadni az alapvető szabadságjogok korlátozását vagy a jogállamiság elveinek figyelmen kívül hagyását. Ez az akadémiai szabadságot és az egyetemek autonómiáját is magában foglalja. Az EPP azt akarja, hogy a CEU nyitva maradjon, függesszék fel a határidőket és kezdődjön párbeszéd az Egyesült Államokkal” – olvasható a Néppárt kommünikéjében. Mint írták, a néppárt világossá tette azt is, hogy elfogadhatatlan a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampányának durva EU-ellenes retorikája. „Olyan szintet értek el a Fidesz folyamatos Európa-ellenes támadásai, ami megengedhetetlen” – hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kormány nemzeti konzultációja rendkívül félrevezető.

„Az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye – jelentette ki Rogán Antal az Európai Néppárt ülése után.

A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elmondta: a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal. „Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl, azt természetesen komolyan fontolóra vesz” – hangsúlyozta.

Rogán Antal szólt arról is, hogy Orbán Viktor az ülésen a CEU kapcsán világossá tette, „mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti”. Hozzátette, hogy továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat. Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie – hangsúlyozta a miniszter.

Szöveg: MTI
Kép: kapcsolat.hu

Hasonló cikkek

Hírlevél