Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

A bevándorlás korlátozását ígérik a konzervatívok

A kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjában a bevándorlás szabályozásának szigorítása is szerepel az EU-ból való kilépés után. A Munkáspárt viszont biztosítaná az EU-állampolgárok jogosultságait.

londoniapro.co.uk

A három hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választásokra kidolgozott programot – amely a „Forward, Together” (Előre, együtt) címet viseli, hamarosan nyilvánosságra hozzák.    Az eddig ismertté vált néhány előzetes részlet szerint a kormány – ha a Konzervatív Párt megnyeri a június 8-i választásokat – a jelenlegi ezer fontról kétezer fontra (csaknem 750 ezer forintra) emeli azt a járulékot, amelyet a brit vállalatoknak kell fizetniük az Európai Unión kívülről toborzott, szakképesítést igénylő állásokban foglalkoztatott minden egyes munkavállaló után.

A programban Theresa May miniszterelnök egyértelművé teszi azt is, hogy a brit EU-tagság megszűnése után az Európai Unióból érkező munkavállalók bevándorlásának szabályozása is szigorodik. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az unión belüli szabad mozgás alapelvét a kilépés után Nagy-Britannia nem érvényesíti.

A kormányfő érvelése szerint a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt, és az Európai Unió tagországaiból érkezők bevándorlásának számszerű szabályozását kívánják.

Theresa May azt a célt is kitűzte, hogy a kétszázezret jóval meghaladó jelenlegi szintről „néhány tízezer főre” kell csökkenteni az évenkénti nettó bevándorlást, bár ezt a tervet a Konzervatív Párton belül is többen megvalósíthatatlannak tartják.

A Munkáspárt választási programjában a bevándorlás „ésszerű szabályozását” helyezte kilátásba, de közölte, hogy nem tesz hamis ígéreteket a korlátozásra, és kormányra kerülése esetén garanciát vállalna a Nagy-Britanniában élő összes külföldi EU-polgár minden jogosultságának megőrzésére.

 

Forrás: MTI, vs.hu

Hasonló cikkek

Hírlevél