Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Életfogytiglanra ítélték a merényletet tervező fiatalt

Hétfőn Londonban mondták ki az ítéletet a 19 éves fiatalemberre, akit egy terrorcselekmény előkészítésével és egy másik tervezésével vádoltak. Legkorábban 16 és fél év után szabadulhat.

A főváros nyugati részén élő Haroon Syed nevű vádlott már a pere egy áprilisi tárgyalásán bevallotta, hogy előkészített egy terrortámadást, amelyet  az Oxford Streeten akart volna elkövetni, amikor elfogták. Ezen felül azt is eltervezte, hogy még egy terrortámadást követ el Elton John popsztár Hyde Park-i koncertjén. Ezt az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadások 15. évfordulójára időzítette volna. Erre a merényletre elfogásának idején még nem tett konkrét előkészületeket.

A rendőrség az interneten keresztül azonosította a vádlottat, amikor az fegyvereket és robbanószereket próbált vásárolni egy általa szintén szélsőségesnek hitt embertől, bizonyos Abu Yusuftól, aki valójában a hatóságoknak dolgozó titkosügynök volt, aki az Iszlám Állam nevű zsihadista szervezet Egyesült Királyságban élő szimpatizánsait kutatta fel a világhálón. Az ügyészek szerint Syed banki kölcsönből szándékozta fedezni tervezett merényletéhez szükséges fegyvervásárlásait, de letartóztatásáig nem kapta meg a pénzt.

Syed testvérét már tavaly ítélték életfogytiglanra, mert azt tervezte, hogy lefejez valakit az Emlékezés Napján.

Forrás: hirado.hu

Fotó: EPA/LONDON METROPLITAN POLICE

Hasonló cikkek

Hírlevél