Londoni merénylet: Elfogtak egy 18 éves gyanúsítottat
A brit rendőrség Dover kompkikötőjében fogta el a férfit. Az illetőt egyelőre egy helyi rendőrőrsön tartják fogva, de „megfelelő időben” Londonba viszik. Neil Basu, a Scotland Yard főparancsnok-helyettese elmondta, bár elégedettek az eredménnyel, a készültségi szint továbbra is érvényben van.
Mint ismert, a kelet-nyugati irányban közlekedő District Line metróvonal délnyugati elágazásának Parsons Green nevű állomásánál egy metrószerelvényen pokolgépszerű szerkezet lépett működésbe a péntek reggeli csúcsforgalom idején. Bár a szerkezet nem robbant fel, csak nagy erővel lángra kapott, a támadásban a Scotland Yard szombati adatai szerint így is 30 ember megsérült.
Egyikük állapota sem súlyos, és szombaton már csak hárman voltak közülük kórházban.

Időközben az Iszlám Állam a dzsihadisták szócsöveként ismert Aamák hírügynökségen keresztül jelentkezett, azt állítva, hogy egyik katonája követte el a merényletet. A pénteki merénylet után a legmagasabb, kritikus szintre emelték a terrorfenyegetettség szintjét Nagy-Britanniában. A fenyegetettségi szint megemelése részben azt jelenti, hogy a hadsereg is részt vesz a biztonság fenntartásában.
„A polgárok több felfegyverzett rendőrt látnak majd az utcákon, és tömegközlekedési eszközökön” – jelentette be a rendőrség.
Legutóbb májusban, a manchesteri merénylet után emelték a legmagasabbra a terrorfenyegetettség szintjét a szigetországban.
Forrás: MTI