Skip to main content
|
by: Veszeli Annamária

Londonban megtartották a háborús katonaáldozatok hagyományos emléknapját

A csaknem egy évszázadra visszanyúló hagyományos gyászünnepséggel emlékeztek meg vasárnap Londonban az I. világháború és az azóta eltelt évtizedek konfliktusainak brit katonaáldozatairól. Az ünnepségen jelen volt a királynő, de idén először fia, Károly herceg koszorúzott. 

A Remembrance Sunday, vagyis az emlékezés vasárnapja mindig az I. világháború harci cselekményeit lezáró tűzszünet évfordulójához, november 11-éhez legközelebbi vasárnapon esedékes.

 

Az 1919 óta évente megrendezett központi emlékünnepség helyszíne ezúttal is a háborús halottak tiszteletére emelt, London kormányzati negyedének közepén álló emlékmű, a Cenotaph volt.

 

A parlament híres toronyórája, a Big Ben 11 órát jelző harangjátéka után a felsorakozott tömeg kétperces néma főhajtással tisztelgett a halottak emléke előtt.

 

A Big Ben az augusztusban kezdett, várhatóan négy évig tartó felújítás alatt hétköznapokon nem szól, de harangjátékát a vasárnapi megemlékezésre ismét bekapcsolták.

 

A kétperces csend kezdetét és végét a brit hadsereg egy első világháborús ágyújának lövései jelezték. Ezután helyezte el a királynő koszorúját az uralkodó elsőszülött fia, Károly trónörökös.

 

A királyi család londoni rezidenciája, a Buckingham-palota a múlt hónapban jelentette be, hogy a 91 esztendős II. Erzsébet királynő az idei emléknapon a külügyminisztérium balkonjáról figyeli majd a megemlékezést, férje, a 96 éves Fülöp edinburghi herceg társaságában. A palota indoklása szerint az uralkodó férje mellett kívánt maradni az emléknapon.

 

Az elmúlt évtizedekben a királynővel együtt koszorúzott a novemberi megemlékezésen Fülöp herceg is, aki a királyi haditengerészet tengernagyi rangját viseli, és a II. világháborúban aktív haditengerészeti szolgálatot teljesített.

 

Az udvar azonban már tavasszal bejelentette, hogy Fülöp ősztől visszavonul az aktív közszerepléstől, de azt nem zárta ki, hogy egyes nyilvános eseményeken Fülöp a későbbiekben is megjelenhet.

 

Így volt ez vasárnap is: az uralkodó férje jelen volt a megemlékezésen, de már nem koszorúzott, hanem a külügyminisztérium teraszáról kísérte figyelemmel a megemlékezést, a királynő társaságában.

 

A vasárnapi ceremónia után a brit fegyveres erők több mint tízezer veteránja tartott felvonulást a Whitehallon, a londoni kormányzati negyed központjában, valamennyien stilizált pipaccsal az öltözetükön.

 

Az ilyenkor szinte mindenki által viselt pipacs a fő jelképe Nagy-Britanniában a háborús halottak emléke előtti tisztelgésnek, egy kanadai katonaorvos, John McCrae rendkívül népszerűvé vált, 1915-ben írt verse nyomán, amely arról szólt, hogy a háború szántotta flamand mezőkön mindig a pipacs virágzik ki először az elesett katonák sírjain.

 

A Brit Birodalom az I. világháborúban csaknem 9 millió katonát mozgósított; közülük 908 ezer halt meg, több mint kétmillió megsebesült.

 

A hagyományos novemberi megemlékezés azonban már régóta nem csak az I. világháború brit áldozatainak szól; a britek ilyenkor a hadszíntereken akkor és azóta meghalt összes katona emléke előtt tisztelegnek. A II. világháborúban több mint 400 ezer brit és gyarmati katona vesztette életét, és 1945 óta is 16 ezer brit katona halt meg szolgálatteljesítés közben.

 

 

Forrás: MTI

Fotó: Getty

Hasonló cikkek

Hírlevél