Új elnöke van a Magyarok Angliai Országos Szövetségének

A MAOSZ (Magyarok Angliai Országos Szövetsége) nemrég ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját, és ezzel egy időben új elnököt is választottak. A Magyarok Mindenhol Közösség ennek kapcsán kérdezte a civilben egyébként történész végzettségű tanárnőt, hogy milyen ambíciói, tervei vannak a jövőre nézve a szervezet élén. Ismerjék meg Norton Évát, a MAOSZ új elnökét! 

 

Magyarok Mindenhol: Mikor volt pontosan ez a választás, amelyen Önnek szavaztak bizalmat?

 

Norton Éva: Ez év október 15-én.

 

M.M.: Akkor ön egy nagyon friss elnök, amihez gratulálok. Honnan jött Angliába, és mióta él itt?

 

N.É.: Celldömölkön születtem, Vas megyében, Kőszegen jártam középiskolába, utána az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen tanultam, történelem-angol szakon. Majd pedig Oxfordban történelmet. Először a 90-es években voltam itt mint diák, aztán pedig 2003-tól, már mint egy angol férfi felesége.

 

M.M.: No, hát ebben több érdekes történet is van. Azt lehet mondani, hogy a szigetország mindig is nagy kedvence volt?

 

N.É.: Igen, nyilvánvalóan az érdeklődésem homlokterében állt egészen kiskorom óta.

 

M.M.: Van-e olyan korszak Nagy-Britannia történetében, amit különösen kedvel?

 

N.É.: Személy szerint igazából a XX. század az, amit jobban ismerek, illetve kedvelek. És talán a 16-17. század, a brit gyarmatosítás az a korszak, ami még érdekel.

 

M.M.: Gondolom, történészként ön különösen izgalmasnak tartja most ezt az időszakot, hogy Nagy-Britannia hogyan veszíti el még a maradékát is egykori világhatalmi jelentőségének. Természetesen a Brexit-re gondolok.

 

N.É.: Aki az európai kontinensről jön, az valóban így látja, de szerintem a helyi emberek valahogy nem így látják. Az önmegvalósítást látják, illetve ők csak a pozitív oldalát próbálják felnagyítani ennek a folyamatnak. És szerintem nem úgy élik meg, hogy elveszítették a birodalmukat, hanem ők továbbra is segítik tanácsokkal, illetve akár anyagilag is az egykori gyarmatbirodalom országait, megmutatják nekik a helyes utat a demokrácia irányába. Tehát egészen más a megközelítés.

 

M.M.: Térjünk rá a MAOSZ-ra, aminek elnökévé választották. Ha jól tudom, a maoszos története nem ezzel az elnökséggel kezdődött.

 

N.É.: Nem. Körülbelül 10 évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy másik magyar szervezet, a Brit Magyar Baráti Társaság elnöke lettem. Ez a MAOSZ egyik tagszervezete. Onnantól kezdve figyelemmel kísértem a MAOSZ munkáját, melynek 2017 áprilisa óta már titkára voltam.

 

M.M.: Milyen teendői voltak eddig a MAOSZ-on belül?

 

N.É.: Az elmúlt fél év rettentő nehéz volt, nagyon sok munkával járt. Ugyanis, bár alapszabállyal rendelkező szervezet voltunk, ebből egy karitatív szervezetet kellett jogilag is létrehozni. És ez egy eléggé hosszadalmas és nehézkes folyamat a mai világban. Egy több hónapos procedúráról beszélünk, ahol minden pontnak, minden vesszőnek, minden szótagnak jelentősége volt. Így például a MAOSZ célkitűzéseinek megformálásában, és a működés kereteinek megfogalmazásában is.

 

M.M.: Apropó működés keretei és célkitűzések…Hogyan mutatná be a MAOSZ-t egy olyan kivándorolt magyarnak, aki még nem nagyon hallott erről a szervezetről?

 

N.É.: Ez egy ernyőszervezet, ami 1992-ben jött létre. Egyrészt azzal a céllal, hogy az ebben az országban működő más magyar szervezeteket is összefogja, képviselje az érdekeiket, támogassa őket, és közös célokat formáljon meg az itt élő magyarok részére. Amit igazán fontos lenne megemlíteni, hogy a MAOSZ nem politikai szervezet, hanem inkább a kultúra útján próbálja a magyar ügyet felkarolni, illetve megismertetni, népszerűsíteni ebben az országban. Illetve, a már itt született, de magyar származású gyerekeknek az iskolákon keresztül próbálja segíteni a magyar identitástudat formálását.

 

M.M.: Mennyire nagy az érdeklődés, mennyire népszerűek az egyébként országszerte megtalálható magyar iskolák?

 

N.É.: A helyi közösségben általában szóbeszéd útján terjed a híre ezeknek az iskoláknak. Tenni akaró emberek, általában tanárok, akik önkéntes alapon végzik a munkájukat, kibérelnek egy templomhoz tartozó közösségi házat, és ott működik kéthetente szombatonként a helyi magyar iskola. Általában van tandíj is, ami tananyagra vagy a bérleti díjra fordítódik, ami nagyon drága ebben az országban.

 

Az iskolák népszerűsége függ attól is, hogy az itt élő magyarok melyik országrészben, melyik városban laknak. Néha talán még a szülők foglalkozásától is. Hiszen ha több műszakban dolgoznak, akkor nem feltétlenül tudják a gyerekeket iskolába hozni.

 

M.M.: Kérte, hogy kimondottan a MAOSZ célkitűzéseiről és a konkrét tervekről most még ne kérdezzem, mert a gyűlés, melyen ezekről határoznak, még csak ezután lesz. De mik az ön személyes ambíciói?

 

 

N.É.: Nem én fogalmaztam meg először, hanem más kollégáim, hogy a kommunikációs rendszert újra kéne építeni. A MAOSZ most jóval ismertebb és népszerűbb a régebbi emigráns szervezetek körében. Ez érthető, hiszen azok a magyarok, akik nemrég érkeztek ebbe az országba, nem feltétlenül hallottak a MAOSZ-ról, mert vagy nincs idejük társaságba járni a munka miatt, vagy egyszerűen nem jutott el hozzájuk ez az információ. Ráadásul úgy gondolom, a Brexit után elképzelhető, hogy az itt élő különböző nemzeti, etnikai kisebbségek élete is változni fog valamelyest, tehát szerintem fontos lenne, hogy valahogyan megpróbáljuk még inkább összekovácsolni az itteni magyar közösséget.

 

És fontos a közös gondolkodás. Egy ilyen ernyőszervezet úgy tud hatékonyan működni, ha a tagszervezetek eljuttatják számunkra az igényeiket, ötleteiket, amiket aztán a vezetőséggel megvitatunk.

 

M.M.: Miből gazdálkodnak, milyen büdzséből?

 

N.É.: Jelenleg, és most már jó pár éve a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól kapunk egy komoly pénzösszeget a szervezet fenntartására, illetve vannak különböző pályázati lehetőségek.

 

M.M.: Szokott még hiányozni önnek Magyarország? Milyen gyakran jár haza?

 

N.É.: Jaj, igen! Természetesen szeretek az Egyesült Királyságban is élni, mivel angol a férjem, nyilvánvalóan nincs bajom az angolokkal, de nagyon nagy örömmel megyek haza, amikor csak tudok. Minden iskolai szünetet Magyarországon szoktam tölteni a gyerekemmel együtt.

 

A saját példámból kiindulva úgy gondolom, hogy az embernek el kell jönni otthonról, ahhoz hogy rájöjjön, igazából mit érez a saját országa, emberei iránt, vagy hogy egyáltalán mit gondol magáról. És ha az ember minél messzebb megy, ezt egy ponton túl annál pontosabban érzi.

 

 

M.M.: Említette, hogy a férje angol. Mit gondol ő rólunk, magyarokról? Gondolom járt már ő is többször Magyarországon, mi a benyomása?

 

N.É.: Igen, járt, próbál magyarul is tanulni inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. De nem adja fel. És azt vettem észre, hogy nagyon nyitottan áll mindenhez: emberekhez, különböző kulturális nüanszok irányába is, nagyon pozitív, és próbálja megérteni azt, hogy a magyar embereket mi motiválja, mert gondolom, akkor engem is jobban megért, ha látja, hogy én honnan jövök, mik azok a dolgok, amik engem befolyásoltak például gyerekkoromban.

 

Egy dolgot nem tudott még megszokni: azt, amikor a rokonok, két férfi, arcon csókolják egymást.

 

M.M.: Igen, amikor a férfiborosták összeakadnak… És az angolok általánosságban hogyan vélekednek rólunk?

 

N.É.: Az én tapasztalatom az, hogy általában jó véleménnyel vannak a magyarokról, merthogy jól képzett, viszonylag jól viselkedő magyarok érkeznek ide, akik nagyon keményen dolgoznak. De ugyanakkor kicsit hóbortos forradalmároknak is tartják a magyarokat pont azért, mert az átlag magyar ember szókimondó, és akár egy vita során is sok érzelmet visz a beszélgetésbe.

 

 

M.M.: Ha valakinek most így az interjú kapcsán felkeltettük az érdeklődését, és szeretne rákeresni a MAOSZ-ra, ezt könnyen megteheti, mert van weboldaluk…

 

N.É.: …és facebook oldalunk is. Ezeket folyamatosan próbáljuk frissíteni, a tagszervezetek és más itteni magyar szervezetek programjait népszerűsítjük. A további tervekről pedig akkor az első közgyűlés után tájékoztatunk majd mindenkit, amikor már a kollégáimmal megegyeztünk az új útirányról.

 

 

A teljes interjú, videó formájában megtekinthető a Magyarok Mindenhol Közösség facebook oldalán. (https://www.facebook.com/magyarokmindenholkozosseg/)

 

szerző:

Bézsenyi Lajos